Pesti Srácok

Feloszlatta a rendőrség Berlinben a korlátozások elleni tüntetést

Feloszlatta a rendőrség Berlinben a korlátozások elleni tüntetést

Feloszlatta a német rendőrség szombaton kora este azokat a tüntetőket, akik azért gyűltek össze Berlinben, hogy tiltakozzanak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen.

A rendőrség azzal indokolta a fellépést, hogy a demonstráció szervezői nem voltak képesek biztosítani az egészségbiztonsági előírások betartását. A hatóságok szerint 20 ezer fős tömeg vonult át a belvároson a Brandenburgi kapuig, és vett részt azt követően a tiltakozáson, míg a szervezők 1,3 millió főre becsülték a résztvevők számát. Csak kevés tüntető viselt szájmaszkot; akin volt, arra többen rákiabáltak, és arra szólították fel, hogy vegye le. Sokan a távolságtartásra sem ügyeltek. A tiltakozók fütyültek, "szabadságot" követeltek és "ellenállásra" buzdítottak. Többen azt kiabálták:

Ellentüntetők is gyülekeztek, akik közül többen azt kiáltozták a demonstrálóknak: "nácik, kifelé!". A rendőrség a nap folyamán távol tartotta egymástól a két tömeget, hogy megakadályozza az összetűzéseket. A berlini tüntetésre Németország-szerte mozgósítottak szimpatizánsokat. Andreas Geisel berlini szenátor péntek este arról beszélt, hogy neonáci szervezetek is toboroztak résztvevőket. Jens Spahn német egészségügyi miniszter bírálta a tiltakozókat amiatt, hogy nem tartották be a biztonsági előírásokat. Elismerte, hogy az embereknek világjárvány idején is joguk van tüntetni, de nem így, ahogy az szombaton történt.

PestiSracok facebook image

– írta a tárcavezető a Twitteren. Saskia Esken, a szociáldemokrata párt (SPD) társelnöke úgy fogalmazott:

Ostorozta a tüntetőket amiatt, hogy nemcsak az emberek egészségét tették kockára, hanem az egész ország sikerét is a járvány elleni küzdelemben és a gazdaság újraindításában. A hét végére további hasonló rendezvényeket terveznek Németországban annak ellenére, hogy az új koronavírus-fertőzések száma egyre emelkedik.

Az utóbbi 24 órában 955 új esetet regisztráltak; május óta nem emelkedett ilyen nagy ütemben a fertőzések száma, leszámítva egy június közepi helyi gócpontot egy húsüzemben. A hatóságok szerint az emelkedést az magyarázza, hogy az emberek nem tartják be az óvintézkedéseket. Németországban meghaladja a 209 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, a koronavírussal összefüggő halálesetek száma pedig 9148.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."