Pesti Srácok

Gigantikus kokainlaboron ütöttek rajta a holland rendőrök

Gigantikus kokainlaboron ütöttek rajta a holland rendőrök

Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek – közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi média kedden.

A rendőrségi bejelentés szerint a laboratóriumot az Amszterdamtól 120 kilométerre, észak-keleti irányban fekvő Nijeveen település egyik korábbi lovasiskolája épületében rendezték be. Andre van Rijn, az akciót vezető nyomozó elmondta, a művelet során 17 embert, hollandok mellett török és kolumbiai állampolgárokat állítottak elő. A laboratórium napi 150-200 kilogramm kokain előállítására volt képes, amelynek feketepiaci értéke 4,5-8 millió euró (mintegy 1,6-2,8 milliárd forint) körül mozog.

Az akció során a kokaingyártáshoz szükséges kellékeket, köztük műanyag hordókat, vegyi anyagokkal teli tartályokat foglaltak le, valamint olyan eszközöket és szereket, amelyek a hollandiai exportot megelőzően kábítószerrel átitatott, főként ruházati termékekből képesek kinyerni a kokaint. A nyomozó tájékoztatása szerint az akcióval egy időben, a szintén hollandiai Apeldoorn és Elshout városaiban végzett rajtaütések során a rendőrség 120 ezer kilogramm kokainnal átitatott ruhát foglalt le. Az őrizetbe vett embereknek csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt – közölte.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.