Pesti Srácok

Koronavírus – Gyorsan terjed a kór Ukrajnában

Koronavírus – Gyorsan terjed a kór Ukrajnában

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában: újabb rekordot döntött meg az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, meghaladva a 1300-at, harminc feletti lett a halálos áldozat, ezen felül a fővárosban, Kijevben is kiugróan magas lett a növekedés – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtökön közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.

Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1318 új esettel, 76 808-ra, az elhunytaké pedig 31 újabb halálos áldozattal, 1819-re nőtt, miközben eddig 42 524-en gyógyultak meg, közülük előző nap 997-en. Jelenleg 32 465 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. Az új betegek számában a mostanit megelőzően az eddigi legmagasabb napi növekményt, 1271-et egy nappal korábban, azaz kedden regisztrálták. A legtöbb új beteget ismét az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették: 197-et a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből és 180-at a fővárosból, Kijevből. A legtöbb halálos áldozatot, nyolcat, úgyszintén Lviv megyében jegyezték fel, és a dél-ukrajnai Odessza megyében is nyolc haláleset történt előző nap. Lviv megyében az azonosított betegek száma már elérte a 10 420-at, az elhunytaké 283-ra nőtt, miközben eddig csak 2735-en gyógyultak meg. A fővárosban, Kijevben eddig 8992 fertőzöttet jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma újabb hárommal, 142-re nőtt, a gyógyultaké 3137. Az országban jelenleg a legtöbb aktív beteg is ebben a két régióban van. Kárpátalján 77 új esettel, 5539-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké kettővel, 212-re emelkedett, miközben eddig 2298-an győzték le a kórt. A megyében van a negyedik legtöbb aktív beteg az országban.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter Lvivben (Lembergben) tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy míg eddig csak a nyugati országrészre és a fővárosra volt jellemző a magas napi növekmény, az utóbbi napokban már felgyorsult a fertőzés terjedése a kelet-ukrajnai Harkiv megyében és a déli Odessza megyében is. Tájékoztatott arról, hogy az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 67 kapta el a vírust; közülük már 8985 fertőződött meg a járvány kitörése óta. Az elmúlt napon 262 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani. Előző nap 37 489 tesztet végeztek el az országban, ebből 17 976 PCR-tesztet és 19 513 antitestszűrést. Az ukrán fegyveres erők egészségügyi illetékeseinek csütörtöki közleménye szerint a hadseregben jelenleg 265 Covid-19-beteg van, eddig öten haltak bele a betegségbe és 661-en gyógyultak meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.