Pesti Srácok

Koronavírus: Rendkívüli felhatalmazást adott az amerikai FDA a plazmakezelésekre

Koronavírus: Rendkívüli felhatalmazást adott az amerikai FDA a plazmakezelésekre

Rendkívüli felhatalmazást adott az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyelet (FDA) a koronavírusos betegek vérplazma kezelésére – jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap este a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén.

A felhatalmazás értelmében a Covid-19-ből felgyógyultak antitesteket tartalmazó vérplazmájával kezelhetik a kórházban ápolt betegeket. Egyes eddigi kísérletek szerint ugyanis ezzel a módszerrel a lehető legrövidebb idő alatt kiirtható a fertőzött szervezetből a vírus, és a kezelés egyben csökkenti a beteg egyes szervi károsodásainak mértékét is. Donald Trump hatékony terápiának és nagyobb áttörésnek nevezve a plazmakezelést. Elmondta azt is, hogy az FDA felhatalmazása a kezeléshez történő minél szélesebb körű hozzáférést is előírja. A döntés bejelentésekor jelen volt Stephen Hahn, az FDA vezetője is.

Az FDA bizonyos feltételek mellett – klinikai vizsgálatok során vagy reménytelen állapotú betegeknél – már eddig is alkalmazta ezt a gyógymódot. A gyógyszerfelügyelet adatai szerint eddig mintegy 64 ezer amerikai kapott ilyen vérplazmát. Steve Gottlieb, az FDA korábbi vezetője vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva szintén elismerően beszélt a vérplazmás kezelés hatékonyságáról, de leszögezte, hogy az nem lassítja majd a járvány terjedését. A plazmakezelésről szóló bejelentésre azt követően került sor, hogy Donald Trump szombaton egy Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy a deep state, vagy bárki az FDA-nél nagyon megnehezíti a gyógyszergyártóknak az oltóanyagok és terápiák kipróbálását embereken.

PestiSracok facebook image

– mondta Trump.

A sajtóértekezleten az elnök bejelentette azt is, hogy nemcsak Kaliforniát, hanem a Marco hurrikán sújtotta Puerto Ricót is katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította, szövetségi anyagi forráshoz juttatva ezzel a szigetet.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.