Pesti Srácok

Menczer: A legnagyobb veszély most a vírus behurcolása

Menczer: A legnagyobb veszély most a vírus behurcolása

Jelenleg a legnagyobb veszély a koronavírus behurcolása – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Menczer Tamás azt mondta: az emberek egy része az egészségét félti, más inkább a munkáját, megélhetését; a kormány a magyar emberekkel összefogva ezekre a kihívásokra keresi a megoldást. Sajtóhírekre reagálva hangsúlyozta, hogy a külügyminiszter minden jogszabályt betart, az viszont magánügy, hogy hol nyaral a családjával. A lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatban arra mutatott rá: a cél az, hogy tömeges fertőzés esetén minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

– szögezte le. Ha úgy alakul, eladják majd azokat az eszközöket, amelyekre nincs szükség – tette hozzá. Menczer Tamás az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban leszögezte: egy minisztérium nem zár be, nem vonul haza még világjárvány idején sem. Ez természetesen nem vonatkozik a magánszférára, "mi azonban a haza szolgálatára szerződtünk, ez nem választható, néha kockázatokkal jár, de ezt mindenki vállalta" – hangsúlyozta. Az államtitkár beszélt arról is, hogy verseny indulhat a beruházásokért, és e téren nagyon fontosak lehetnek a külképviseletek; folyamatos feladat más országok figyelmébe ajánlani a magyar cégeket.

– mondta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.