Pesti Srácok

Milliárdos állami támogatást kapnak a tanodák

Milliárdos állami támogatást kapnak a tanodák

A Belügyminisztérium (BM) társadalmi esélyteremtési főigazgatósága meghirdette a tanodák jövő évi támogatására szóló pályázatot, az intézmények összesen kétmilliárd 507 millió forintot nyerhetnek el. Langerné Victor Katalin, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a tanodák szerepéről szólva kiemelte, az intézmények hozzájárulnak a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez. A tanodás gyerekek szinte száz százaléka továbbtanul, és minden harmadik középiskolás egyetemen folytatja a tanulmányait, így a tanodák a szegénységet is mérsékelhetik.

Langerné Victor Katalin, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Nógrád megyei Etesen augusztus 4-én délelőtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a pályázatot hazai forrásból finanszírozzák, a kormány 2019 óta a központi költségvetésből biztosítja a tanodák működését. Jelenleg 191 tanoda működik az országban. 2010 előtt 60, főleg civilek és egyházak által fenntartott tanoda volt, amelyek nem számíthattak megfelelő támogatásra.

Szinte száz százalékuk továbbtanul

A helyettes államtitkár utalt arra, hogy 2019 óta valamennyi, szolgáltatásként működő tanoda megkapja a támogatást. Langerné Victor Katalin a tanodák szerepéről szólva kiemelte, az intézmények hozzájárulnak a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez. A tanodás gyerekek szinte száz százaléka továbbtanul, és minden harmadik középiskolás egyetemen folytatja a tanulmányait, így a tanodák a szegénységet is mérsékelhetik.

PestiSracok facebook image

Online oktatás fejlesztése

Az etesi Kilátó Tanodában tartott rendezvényen a helyettes államtitkár megemlítette, hogy a tanodák a koronavírus-járvány idején is segítették a gyerekeket, nemcsak a tanulásban, hanem az étkeztetéssel és a tisztálkodási eszközök biztosításával is. A tapasztalatok alapján 340 millió forintos kerettel pályázatot írtak ki az interaktív és az esetleges online oktatás digitális felszereléseire, ebből az összegből a tanodák több mint 2500 tabletet, 436 laptopot és 1200 internet-előfizetést finanszírozhatnak.

Szeptemberig lehet pályázni

A jövő évi kétmilliárd 507 millió forintos keretre szeptember 14-ig lehet pályázni. Sztojka Attila, a BM társadalmi esélyteremtési főigazgatóságának vezetője kihangsúlyozta, ez a keretösszeg működési támogatásként legfeljebb 9 millió forintos, projektek finanszírozására, amely egy-egy pályázat esetében a 13 millió forintot is elérheti intézményenként, amihez a tanodáknak egyéni fejlesztési tervet kell készíteniük.

A tanodarendszer 1500 embernek ad munkát. Az ország tanodái több mint ötezer hátrányos helyzetű tanulóval foglalkoznak, iskolán kívüli foglalkozásokkal segítik a nehéz szociális körülmények között élő diákokat. Csoportos és egyéni felzárkóztató programokat is szerveznek. Az oktatási feladatok mellett a tanodák segítenek a szakmaválasztásban és a közösségépítésben. A programban általános és középiskolás tanulók vesznek részt.

Forrás: MTI/Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.