Pesti Srácok

Az amerikai védelmi minisztérium szerint Kína megduplázni készül atomarzenálját

Az amerikai védelmi minisztérium szerint Kína megduplázni készül atomarzenálját

Kína a következő évtized során legalább a mostani duplájára tervezi növelni az atomarzenálját – figyelmeztetett az amerikai védelmi minisztérium.

Friss jelentésében arról számolt be a Pentagon, hogy a távol-keleti állam mintegy kétszáz nukleáris robbanófejjel rendelkezik jelenleg, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg pedig a világ legnagyobb létszámú szárazföldi hadereje, és az ország haditengerészeti képességei is komoly ugrás előtt állnak. Emellett kitértek arra is, hogy Kína a földi indítású manőverező robotrepülőgépek számában lehagyja, több területen, például a hagyományos ballisztikus rakétákat és a hajóépítési kapacitásokat illetően pedig behozta az Egyesült Államokat. A védelmi minisztérium a kongresszusnak megküldött éves értékelésében hangsúlyozta, hogy a pekingi kormány gyors ütemben korszerűsíti fegyveres erőit, amelyeknek aktív szerepet szán külpolitikai céljai elérésében. Mint írták, Kína 2050-ig "világszínvonalú" hadsereget kíván létrehozni. Chad Sbragia, a kínai ügyekért felelős külügyminisztériumi illetékes azt is kiemelte, hogy Kína valószínűleg rövid időn belül szárazföldről, tengerről és immáron levegőből is képes lesz atomcsapást végrehajtani.

A kínai vezetés szócsövének tartott Global Times című lap néhány hónappal ezelőtt azt írta, hogy az országnak viszonylag rövid időn belül ezerre kellene növelnie a nukleáris robbanófejeinek számát. Az Egyesült Államok mintegy 3800, Oroszország pedig 4300 nukleáris robbanófejjel rendelkezik.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."