Pesti Srácok

Dobrevék az Európai Bizottsághoz fordultak a Színművészeti miatt – szerintük sérül az autonómia

Dobrevék az Európai Bizottsághoz fordultak a Színművészeti miatt – szerintük sérül az autonómia

"Az SZFE-ügy már rég nem csak az egyetemről szól. CEU, MTA, színházak, filmipar. A sort most a Színház és Filmművészeti Egyetemmel lehet folytatni. Mindegyik működésébe beleszólt a kormány, mindegyik autonómiája sérült, a CEU-t elűzték" – írja Dobrev Klára a Facebook-oldalán.

Mint Gyurcsányné kiemeli, hiába voltak a tiltakozások, a kormány nem hátrált. Szerinte a mostani ügy a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül fontos.

– írja.

Forrás: Dobrev Klára Facebook-oldalaGyurcsányék pártja, a DK újból Brüsszelhez fordult. Szóval várhatjuk, hogy a nemzetközi sajtó mikor indul be újra és temeti el a magyar jogállamiságot, a magyar demokráciát, és mikor születik meg egy újabb Sargentini-jelentés. És persze az is jó kérdés, vajon felvilágosította-e valaki Dobrevet, hogy egy állami tulajdonban lévő épületet lehet-e jogtalanul birtokba venni?

Mint arról korábban írtunk, napok óta tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli hacacéré Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöki kinevezése miatt. Már több, mint 25 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet Gyurcsány Ferenc fenyegetőző Facebook-bejegyzése miatt indítottak. A volt miniszterelnök augusztus elején kirúgással és vagyona elkobzásával fenyegette meg a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát, miután kinevezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének. Gyurcsány azt ígérte: miután Orbán Viktor nem lesz hatalmon, minden értelemben földönfutóvá teszi Vidnyánszkyt.

Forrás és kiemelt kép: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."