Pesti Srácok

Románia helyesli, hogy az uniós támogatásokat a jogállamiság betartásától tegyék függővé

null
Bukarest, 2020. április 27. A román elnökség által közreadott képen Klaus Iohannis román államfõ nyilatkozik a sajtó képviselõinek a koronavírus-helyzettel kapcsolatos fejleményekrõl a bukaresti államfõi rezidencián, a Cotroceni-palotában 2020. április 27-én. Iohannis bejelentette, hogy a diákok nem térnek vissza a tantermekbe, az iskolák és az óvodák szeptemberig zárva tartanak. Az osztályok továbbra is távoktatással tanulnak, a hallgatók végsõ osztályait a márciusi zárásig elért eredmények alapján osztják ki. A 2019–2020-os tanév június 12-én zárul. MTI/EPA/Román elnökség/Dragos Asaftei

A mai napon a román parlament megszavazta a Trianon-törvényt, melynek értelmében június 4-e állami ünneppé válik Romániában, nem sokkal ezután Klaus Iohannis román kormányfő kifejtette: helyesli, hogy az európai uniós támogatások folyósítását a jogállamisági alapelvek betartásától tegyék függővé. Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatott jogállamisági jelentésére vonatkozóan kifejtette, az ebben jelzett hibák kijavítására törekszik.

A román elnök szerdai sajtóértekezletén úgy értékelte ilyen, minden tagállamra kiterjedő elemzésre van szükség a sajtószabadság és jogállamiság érvényesülése tekintetében az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) helyett, amely szerinte némiképp diszkriminálja Romániát és Bulgáriát. Az EB tagfelvételük (2007) óta tartja megfigyelés alatt az igazságügy helyzetét a két országban, ajánlásokat fogalmazva meg számukra félévente vagy évente publikált országjelentéseiben.

– mondta Iohannis.

PestiSracok facebook image

A román elnök felidézte, hogy a PSD által 2017-ben indított igazságügyi reformot ő maga, a román civil társadalom, az akkori parlamenti ellenzék és az európai intézmények is élesen bírálták, és csak együttes erővel sikerült megakadályozniuk az igazságszolgáltatás "leigázását", politikai felügyelet alá kényszerítését.

– mondta.

Az igazságügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett, jövő év március 31-ig közvitán lévő törvénytervezetek egyebek mellett az ügyészek függetlenségének, a vádhatósági vezetők átlátható kiválasztásának, a politikai befolyás csökkentésének kérdését próbálják rendezni. Az EB jogállamisági jelentéséről Iohannis azt mondta, nagyon hasznos egy ilyen dokumentum, mert rávilágíthat a hiányosságokra és a jó megoldásokra is. Hozzátette: ő maga, a bukaresti kormány és a demokratikus pártok is azon vannak, hogy maradéktalanul érvényesítsék a jogállamiság elveit, olyannyira, hogy Románia követendő példává váljék mások számára is.

Iohannis szerint elemezni, tanulmányozni szükséges, és végső soron szavazni kell arról, miként érvényesül a jogállamiság a tagállamokban, és ettől kell függővé tenni az európai támogatások folyósítását. A ma megszavazott törvényjavaslatot a román kormánypárt ugyan nem támogatta, de a kormányfő erre a témára nem tért ki közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Román elnökség/Dragos Asaftei

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.