Pesti Srácok

Vidnyánszky félreállna az SZFE érdekében, ha tényleg csak a személyével van gond

null

Az egész szakma részvételével megvalósuló konferencia összehívását kezdeményezi, amelyen megoldást lehetne találni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetre – nyilatkozta a Demokratának adott interjúban Vidnyánszky Attila. Az egyetem fenntartó kuratóriumának elnöke kijelentette: ha személye miatt nem akarnak tárgyalni, az egyetem megmentése érdekében hajlandó félreállni.

Vidnyánszky Attila az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kezdeményezésére összehívott egyeztetést lemondani az Upor László-féle vezetés részéről gőgös hozzáállás. Mint fogalmazott,

A kuratórium elnöke terveiről szólva elmondta: hosszabb távon a Katona József Színház mellett más műhelyeket is bevonna a képzésbe, az esztétikai sokszínűség jegyében több vendégtanárt hívna meg, és szeretné a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolni az egyetemet. A rendező szerint önmagában törvénysértés, hogy az oktatás áll, az egyetem épületének leromlott állaga pedig a vezetői alkalmatlanság bizonyítéka.

PestiSracok facebook image

Forrás: Demokrata; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.