Pesti Srácok

Brüsszel szerint nem lesz versenyfutás, minden ország egyszerre kapja majd meg az oltóanyagot

Brüsszel szerint nem lesz versenyfutás, minden ország egyszerre kapja majd meg az oltóanyagot

Az Európai Bizottság csütörtökön azt közölte: nem lesz szükség versenyfutásra az európai országok között a vakcináért és népességarányosan részesül belőle mindenki, viszont már most fel kell készülni megfelelő egészségügyi háttérrel, logisztikával, tájékoztatással.

Minden tagország egyidejűleg, népességarányosan fog hozzájutni a koronavírus elleni oltóanyagokhoz, amíg azonban nem állnak rendelkezésre a jóváhagyott vakcinák, az alapvető egészségügyi és népegészségügyi szolgáltatások és programok fenntartása mellett továbbra is gondoskodni kell a vírus terjedésének enyhítéséről. Az Európai Bizottság közleményében arra emlékeztetett, hogy az előzetes piaci kötelezettségvállalások azt teszik lehetővé, hogy az oltóanyaggyártók egész Európa számára gondoskodnak a koronavírus elleni vakcinák előállításáról.

Annak érdekében, hogy a biztonságos és hatékony vakcina bevezetésekor az Európai Unió és lakossága már kellően felkészült legyen, a tagállamoknak már most el kell kezdeniük az oltóanyagok alkalmazására vonatkozó közös oltási stratégia kidolgozását. Ennek ösztönzésére az uniós bizottság az oltóanyagok alkalmazására vonatkozó tagállami stratégiák összehangolását célzó útmutatót tett közzé azokról az alapvető intézkedésekről, amelyeket a koronavírus-járvánnyal összefüggésben kialakítani kívánt oltási stratégia esetében a tagállamoknak figyelembe kell venniük.

A tagállamoknak többek között biztosítaniuk kell, hogy az oltások beadásához kellő kapacitással rendelkezzenek, ideértve, hogy képzett munkaerő, szükséges orvostechnikai felszerelések és védőeszközök álljanak rendelkezésre. Az oltásoknak könnyen hozzáférhetőnek és megfizethetőnek kell lenniük minden célcsoport számára. Az illetékes hatóságoknak felkészültnek kell lenniük az eltérő tulajdonságokkal, tárolási és szállítási igényekkel rendelkező oltóanyagok alkalmazására. A tagállamoknak továbbá közérthető tájékoztatást kell biztosítaniuk az oltóanyagok előnyeiről, kockázatairól és jelentőségéről, ezzel is erősítve a közvélemény bizalmát.

PestiSracok facebook image

Amíg azonban nem állnak rendelkezésre a koronavírus elleni jóváhagyott vakcinák, addig az alapvető egészségügyi és népegészségügyi szolgáltatások és programok fenntartása mellett továbbra is gondoskodni kell a vírus terjedésének enyhítéséről. Ez elsősorban a veszélyeztetett csoportok védelme, valamint az olyan közösségi kockázatcsökkentő intézkedések révén valósulhat meg, mint a fizikai távolságtartás, a nyilvános helyek bezárása és a munkakörnyezet átalakítása.

Forrás: infostart.hu; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.