Pesti Srácok

Donald Tusk legújabb kirohanása szerint korcs demokráciában élünk

Donald Tusk legújabb kirohanása szerint korcs demokráciában élünk

Nem sokkal azután, hogy Věra Jourová beteg demokráciának nevezte Magyarországot, hazánk most egy újabb jelzőt kapott: ezúttal az Európai Néppárt elnöke szerint élünk egy korcs demokráciában. Donald Tusk egy, a Szabad Európának adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia, viszont azt sajnos most sem fejtette ki, hogy egészen pontosan miket is ért ezen fogalmak alatt.

A lengyel politikus szerint Orbán Viktor próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia megteremtésére voltaképpen egy korcs demokrácia, majd azt is hozzátette, hogy a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia. Az elnök szerint azonban hazájában, Lengyelországban is hasonló folyamatok figyelhetők meg. Donald Tusk nem először beszélt ennyire kritikusan Orbán Viktorról: többször is bírálta a magyar miniszterelnököt, amiért az úgy gondolja, hogy a többség birtokában egy politikus azt csinál, amit csak akar. Az EPP választmánya – több, mint egy tucat tagpárt kezdeményezésére – tavaly márciusban döntött a Fidesz felfüggesztéséről, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar kormánypárt nem vehet részt a döntésekben, és Orbán Viktor sem kap meghívást a párt csúcstalálkozóira.

Mint ismert, szeptemberben Věra Jourova, az Európai Bizottság alelnöke beszélt Tuskhoz hasonló módon az orbáni demokráciafelfogásról. Akkor azt mondta egy interjúban, hogy Magyarország egy beteg demokrácia. Tulajdonképpen egy szójátékot alkalmazott, az illiberális demokráciát rövidítette "ill democracy"-nak, ami beteg demokráciát jelent. A magyar kormány több tagja – így a miniszterelnök – is távozásra szólította fel az alelnököt, de ő nem mondott le, ráadásul az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kijelentette, hogy megbízik Jourovában.

Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI/EPA/PAP/Grzegorz Michalowski

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.