Pesti Srácok

Fehérorosz válság - Több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a hatóságok

null

Több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a rendfenntartó erők vasárnap a fehérorosz fővárosban, Minszkben, valamint az ország más településein tartott tiltakozó megmozdulásokon – számolt be a Vjaszna emberi jogi szervezet. Bár ahogy már mi is beszámoltunk róla, azzal, hogy Lukasenka elnök a napokban bebörtönzött ellenzéki politikusokkal tárgyalt, némileg enyhülni látszott a fehérorosz válság, a vasárnapi események azonban azt mutatják messze még a béke.

Honlapjukon négyszázhuszonöt ember nevét közölte, és a tájékoztatás szerint a lista egyre bővül. Tiltakozó megmozdulások voltak egyebek között Bresztben, Bobrujszkban, Vicebszkben, Homelben és Hrodnában. Az eseményekről tudósító újságírókat is őrizetbe vettek a hatóságok, országosan negyvenhármat, közülük huszonötöt a fővárosban. Már két hónapja vannak tiltakozó megmozdulások Fehéroroszországban az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztás miatt, amelyen a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal hatodik mandátumára újraválasztották Aljakszandr Lukasenkát. Az Európai Unió szerint a választás nem volt sem tiszta, sem méltányos, Brüsszel így nem ismeri el Lukasenkát elnöknek, akárcsak számos szomszédos ország. A belbiztonsági erők nem hivatalos adatok szerint több mint tizenháromezer embert tartóztattak le a tiltakozások miatt. Sok ellenzéki személyiség jelenleg is börtönben van, vagy külföldre menekült, mint a választás második helyezettjének nyilvánított Szvjatlana Cihanouszkaja.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Jauhen Jercsak

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.