Pesti Srácok

Felfüggesztették az oktatást az SZFE-n

null

Felfüggesztik az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – tájékoztatta a hallgatókat Rátóti Zoltán a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumi elnöke levelében, amelyben kifejtette, a vezetés nem lát rá a blokád alá vett egyetemben zajló esetleges oktatás színvonalára, ráadásul az intézményfoglalók nem tartják meg a higiéniás és tűzvédelmi szabályokat sem.

Az Origo.hu által közölt levélben Rátóti Zoltán kuratóriumi elnök arról ír, a hallgatói blokád miatt az Egyetem új vezetői 2020. október 1. óta nem tudják elfoglalni hivatalukat, nem látnak rá az oktatás tényleges folyamatára, semmilyen érdemi döntést nem tudnak hozni. Mint hozzáteszik, súlyos problémát jelent, hogy az Egyetem elfoglalt létesítményeiben a tűz- és balesetvédelmi szabályok nem, vagy csak részben érvényesülnek, a higiéniás viszonyok aggasztóak, az épületekben rendszeres az alkoholfogyasztás és a nemdohányzók védelmére vonatkozó szabályok megszegése, azaz az oktatás feltételei nem biztosítottak. A levélben felidézik, az Oktatási Hivatal végzése az Egyetemen kialakult vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésére szólította fel a fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumát.

– írták.

PestiSracok facebook image

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriuma egyben felkérte az Upor László által vezetett max. 3 fős tanári, és a Csarnai Mihály által vezetett max. 3 fős hallgatói delegációkat, hogy jelenjenek meg 2020. november 2-án 11:00 órakor a Bajor Gizi Színészmúzeum tárgyalótermében a tanév és az Egyetem további sorsát, illetve az Egyetemünk jövőjét érintő egyeztetésre.

Forrás: magyarhirlap.hu; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.