Pesti Srácok

Földrengés az Égei-tengernél – Tizenketten meghaltak, több százan sérültek meg a törökországi Izmirben

Földrengés az Égei-tengernél – Tizenketten meghaltak, több százan sérültek meg a törökországi Izmirben

Mint arról korábban már beszámoltunk, hetes erősségű földrengés rázta meg pénteken az Égei-tenger medencéjét, kisebb szökőárt kiváltva. A katasztrófa következtében a törökországi Izmirben a legfrissebb adatok szerint tizenkét ember meghalt, legkevesebb négyszáztizenkilenc ember pedig megsérült; a görögországi Számosz szigetén több ház fala leomlott, ketten pedig életüket veszítették.

A földmozgást Athéntől Isztambulig lehetett érezni. Izmir tengerparti város lakói a földrengés után az utcára menekültek – közölték szemtanúk. A városban a földrengés következtében tizenketten meghaltak és 419-en megsérültek. Az NTV nevű török televízió értesülése szerint halálos áldozatok egyike egy nő, aki megfulladt a földrengés kiváltotta cunamiban. A régió kormányzója, Yavuz Selim Kösger elmondta, hogy legalább hetven embert sikerült kimenteni a romok alól, a munkálatok folytatódnak. Izmir Seferihisar nevű negyedében a földrengés okozta szökőár miatt tengervíz borította el az utcákat.

Az AFAD szerint a földmozgás a Richter-skála szerinti 6,6-os erősségű volt, míg az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés amplitúdója elérte a hetes fokozatot. A földrengés kevéssel délután egy óra előtt következett be az Égei-tenger török partvidékén, és az északnyugati Márvány-tengeri régióban is lehetett érezni. Az AFAD szerint a földrengés epicentruma tizenhét kilométernyire volt Izmir tartomány partjaitól, a fészke pedig tizenhat kilométer mélyen.

A negyvenötezres Számosz lakóit felszólították, hogy hagyják el a parthoz közeli területeket – közölte Eftimiosz Lekkasz, a görög földrengésügyi hivatal vezetője a Skai nevű görög televízióval. Az ERT televízió felvételei szerint Számosz kikötőjében több ház fala leomlott és utcákat öntött el az ár. Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő telefonon hívta fel a katasztrófa után Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy részvétét fejezze ki neki – jelentette az Anadolu török hírügynökség. A beszélgetésről a görög kormányfő is beszámolt Twitter-üzenetében.

PestiSracok facebook image

– írta Erdogan.

A két szomszédos országnak a Földközi-tenger szénhidrogénekben gazdagnak tartott keleti medencéjében lévő tengeri határ kijelölése miatt van vitája.

Az Európai Unió és a NATO segítséget ajánlott a két országnak. Franciaország a segítségét ajánlotta fel Törökországnak és Görögországnak.

– írta a Twitteren Clément Beaune Európa-ügyi államtitkár.

Párizs és Ankara között feszült a viszony, miután Emmanuel Macron francia elnök a védelmébe vette a karikatúrák szabadságát Samuel Paty történelemtanár búcsúztatóján, akit egy csecsen származási iszlamista lefejezett, amiért a szólásszabadsággal foglalkozó óráján bemutatta a Mohamed-karikatúrákat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki Erdogannak az izmiri áldozatok kapcsán, a részvéttáviratot az elnöki hivatal tette közzé hivatalos oldalán. Görögország, de mindenekelőtt Törökország jelentős tektonikai törésvonalakon fekszik, és gyakoriak ott a földrengések, elsősorban a tengeren, leggyakrabban azonban nincsenek áldozatok.

A legutóbbi halált okozó – 6,7-es erősségű – földrengés Görögországban a Számoszhoz közeli Kósz szigetén következett be 2017 júliusában, akkor két ember halt meg. Törökországban 1999-ben pusztított 7,4-es erősségű földrengés az ország északnyugati részében, több, mint tizenhétezer ember meghalt, közülük ezren Isztambulban. Idén januárban egy 6,7-es erősségű földmozgás negyven emberéletet követelt a kelet-törökországi Elazigban, 2011-ben pedig a Richter-skála szerinti 7,1-es földrengés a keleti Van tartományban több, mint hatszáz ember halálát okozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.