Pesti Srácok

Kilencmillió fertőzött az USA-ban

Kilencmillió fertőzött az USA-ban

Az Egyesült Államokban meghaladta a 9 milliót a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma – hozta nyilvánosságra legfrissebb adatait a baltimore-i Johns Hopkins kórház és egyetem helyi idő szerint péntek este. Gyakorlatilag két hét alatt bővült egymillióval az újonnan diagnosztizált fertőzöttek tábora, október közepén ugyanis 8 milliót számlált a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma.

Egyedül pénteken – 24 óra alatt – több mint 94 ezer új fertőzöttet regisztráltak az országban, a járvány kirobbanása óta ez volt a legnagyobb számú új fertőzés. Az új típusú koronavírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben eddig 229 ezren hunytak el. Floridából pénteken 5100 új fertőzöttet és 72 elhalálozást jelentettek, Új-Mexikó államban pénteken újabb több mint ezer új, Covid-19-ben megbetegedett páciens került kórházba, s emelkedett a fertőzöttek aránya a középnyugati Missouriban és a nyugati parti Kaliforniában is. Jelenleg a legtöbb, több mint 900 ezer fertőzést egyébként éppen Kaliforniában tartják nyilván.

Deborah Birx, a Fehér Ház járványügyi tanácsadó csoportjának vezetője pénteken a tagállamok kormányzóival tartott telekonferencián kifejtette: jelenleg országszerte 1200 megye minősül járványügyi szempontból gócpontnak. Birx arról tájékoztatott, hogy erősen terjed a vírus Indianában, Illinois-ban, Ohióban és Connecticutban és nem tapasztalható javulás Montanában, Észak- és Dél-Dakotában, valamint Wisconsinban sem. Birx hangsúlyozta, hogy a járványgörbe "ellaposításához" arra van szükség, hogy a tagállamokban minden egyes állampolgár szájat és orrot elfedő maszkot viseljen, betartsa a higiéniai és a társadalmi távolságtartásra javasolt előírásokat, továbbá csökkentsék a nyilvános helyeken tartott összejövetelek és rendezvények résztvevőinek számát is.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.