Pesti Srácok

Országgyűlési képviselőt választanak ma Borsodban

Országgyűlési képviselőt választanak ma Borsodban

Időközi országgyűlési képviselő–választást tartanak vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú választókerületében ma, a tisztségért öten indulnak. A választást azért írták ki a tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben, mert júliusban motoros balesetben elhunyt a térség 2018–ban megválasztott képviselője, a fideszes Koncz Ferenc, helyére a nagyobbik kormánypárt a néhai honatya lányát, Koncz Zsófiát indítja.

A posztért öt jelölt indul, a szavazólapokon – sorsolás alapján – a következő sorrendben szerepelnek a jelöltek: Bíró László (Párbeszéd–MSZP–DK–Momentum–LMP), Váradi Gábor (független), Koncz Zsófia (Fidesz–KDNP), Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt), Tóth Ádám (független). A választókerületben több mint hetvenhétezren jogosultak szavazásra, közülük ötvenen átjelentkezéssel szavaznak, vagyis ők nem a lakóhelyükön, hanem a választókerület egy másik településén adhatják le voksukat. A választókerület negyvenkét településén száztíz szavazókört alakítottak ki.

Tizennégy választópolgár jelentkezett külképviseleti szavazásra, ők hét nagykövetségen, konzulátuson szavazhatnak. A külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó urnákat hazaszállítják, és a kijelölt szavazókörben számolják majd össze, a vasárnap leadott szavazatok közé keverve. A választásra jogosultak reggel hat és este hét óra között adhatják le szavazatukat. A szavazókörök lezárása után, amint megkezdődik a szavazatok összeszámlálása és az eredményadatok rögzítése, a www.valasztas.hu oldalon nyomon követhető lesz az időközi eredményének alakulása is.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.