Pesti Srácok

Polt Péter: az ügyészség elismerésre méltó eredményeket ért el 2019-ben

Polt Péter: az ügyészség elismerésre méltó eredményeket ért el 2019-ben

Az ügyészség a törvények iránt elkötelezetten, magas színvonalon dolgozva elismerésre méltó eredményeket ért el 2019-ben – hangsúlyozta videoüzenetében Polt Péter legfőbb ügyész.

A Legfőbb Ügyészség Polt Péter videoüzenete alapján szerdán kiadott közleménye szerint ezúttal "rendhagyó módon – az írásban benyújtott országgyűlési beszámolóval egyidejűleg – a legfőbb ügyész a kollégái felé videoüzenetben számolt be az ügyészség tavalyi tevékenységéről".

– közölte Polt Péter. Kiemelte: a 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény szerinti eljárások "időszerű" befejezése, a "hagyományos" vádemeléstől elterelő, valamint a sértetti jóvátételt eredményező intézmények alkalmazása az új törvény legfőbb célkitűzései közé tartozott.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Tavaly a legfontosabb szervezeti változás az ügyészségi nyomozás egységes struktúrába szervezése volt. A kizárólagos ügyészségi hatáskörbe tartozó bűncselekmények nyomozását átvette a Központi Nyomozó Főügyészség, és az alárendeltségében működő járási szintű regionális nyomozó ügyészségek, valamint a fővárosra kiterjedő illetékességgel létrejött a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség kiemelten foglalkozott a korrupció elleni küzdelemmel.

– jelezte. Bár az összes regisztrált bűncselekmény száma a korábbi évek tendenciáját követve csökkent, jelentősen növekedett az ügyészségi ügyiratforgalom, mivel az új büntetőeljárási törvénnyel bevezetett jogintézmények számos pluszfeladatot róttak az ügyészekre. Tavaly jelentősen csökkent az ügyészségi határozatok elleni panaszok száma.

– emelte ki a legfőbb ügyész. A beismerésen alapuló terhelti együttműködés meghatározhatja a vádemelés formáját, illetve a vádirat tartalmát. Az ügyészek tavaly 91 ügyben emeltek vádat nyomozás során létrejött egyezség alapján, és 3984 esetben tettek indítványt a vádiratban az alkalmazandó joghátrány mértékére, ha a terhelt az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

– ismertette. Polt Péter külön kiemelte a magyar ügyészség és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) együttműködését. Az OLAF közigazgatási vizsgálatokat folytat az Európai Unió költségvetéséből származó pénzeszközök szabályszerű felhasználásáról, és ennek eredményeképpen ajánlással fordulhat a tagállamok igazságügyi hatóságaihoz. Az OLAF tavaly 3 igazságügyi ajánlást küldött, ezeket már folyamatban lévő nyomozásokban értékelték a hatóságok.

– mondta el a legfőbb ügyész.

Polt Péter legfőbb ügyész videoüzenete itt megtekinthető.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.