Pesti Srácok

Ukrajnában megközelítette a kilencezret a napi új fertőzöttek száma

Ukrajnában megközelítette a kilencezret a napi új fertőzöttek száma

Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, szombatra már meghaladta a 8.700-at az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, az aktív betegeké 220 ezer fölé emelkedett.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon – az előző napi, eddigi csúcsot is meghaladó – 8752 új esettel 387 ezer 481-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 155-tel 7196-ra. Eddig 158 ezer 928-an gyógyultak meg, viszont már 221 ezer 357 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy előző nap is sok, 1190 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget kellett kórházba szállítani. A tárcavezető sürgette, hogy a parlament a jövő heti ülésén fogadja el a minisztérium törvényjavaslatát, amelyben a kötelező maszkviselés megszegéséért a bírságot a jelenlegi 170 hrivnyáról, azaz körülbelül 1880 forintról 225 hrivnyára, 2490 forintra emelnék fel. Leszögezte, hogy a Covid-betegek ellátásához szükséges oxigén beszerzéséről mindenütt a helyhatóságoknak kell gondoskodniuk. A miniszter arra reagált, hogy az utóbbi időben több vidéki kórház jelzett súlyos hiányt orvosi oxigénből. Kiemelte, hogy a minisztérium már 572 millió hrivnyát (több mint 6,3 milliárd forintot) különített el oxigénvásárlásra a régiók számára.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.