Pesti Srácok

A G20 vezetői azt ígérik, finanszírozni fogják a Covid-19 elleni vakcinák igazságos elosztását

A G20 vezetői azt ígérik, finanszírozni fogják a Covid-19 elleni vakcinák igazságos elosztását

A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői hét végi csúcsértekezletük zárónyilatkozatában a tervezet szerint ígéretet tesznek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki belőle. Az állam- és kormányfők felszólalásaikban mind ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek a hírügynökségek szombat esti beszámolói szerint.

– olvasható a nyilatkozattervezetben, amelyet a csúcs vasárnapi zárására fognak véglegesíteni és kiadni. A dokumentumban fogadkoznak, hogy minden lehetséges eszközzel menteni fogják az emberek életét, munkáját és jövedelmét, valamint arra kérik a fejlesztési bankokat, hogy sokszorozzák meg erőfeszítéseiket a válsággal küzdő országok megsegítésében.

Az Európai Unió azt kérte a csoport országaitól, hogy az év végéig adjanak össze 4,5 milliárd dollárt a szegény országok járványellenes küzdelmére. A G20 ezenkívül arra kéri a magánhitelezőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a adósságtörlesztési moratóriumhoz, amelyet a csoport a jövő év közepéig, esetleg azon túl is vállalt, valamint ahhoz a hosszú távú adósságrendezési kerethez, amelyet közösen megalkottak. A csoport számít arra, hogy a világot esetleg újabb járványok fogják sújtani, ezért jobban fel akar készülni ezekre, mint amennyire eddig tette, de ugyanígy fontosnak tartja a hatékonyabb megelőzést, információcserét, együttműködést és a járványkitörés gyorsabb észlelését.

PestiSracok facebook image

A csoport a zárónyilatkozatban bátrabban beszél a nemzetközi kereskedelemről, a klímaváltozásról és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerepéről, mint az elmúlt néhány évben, tekintettel a várható amerikai kormányváltásra. Ugyanis Donald Trump elnök a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat részesítette előnyben, csökkentette a multilaterális intézmények támogatását, és azzal is fenyegetett az idén, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a WHO-ból, ha nem reformálják meg a szervezetet. Trump rendszeresen megakadályozta, hogy a G20 közleményeiben említsék a klímaváltozást. A G20 fogadkozik: megtalálja annak módját, hogy az igazságos teherelosztás jegyében jobban megadóztassák az olyan nagy technológiai óriásokat, mint a Google, az Amazon, a Facebook, az Apple vagy a Microsoft, hogy ezek ne élhessenek vissza az adóoptimalizálás lehetőségével.

A G20 csoport tagországai adják a Föld lakosságának kétharmadát, a világ GDP-jének 85 százalékát és a kereskedelem 75 százalékát. A csoport állam- és kormányfői eredetileg a szaúdi fővárosban, Rijádban találkoztak volna, de a koronavírus-járvány miatt a kétnapos csúcstalálkozót videoösszeköttetésen keresztül rendezik meg. A csoport tagjai már márciusi csúcstalálkozójukon elhatározták, hogy összehangolják küzdelmüket a világjárvány ellen. Azóta együtt 11 ezer milliárd dollárt költöttek a pandémia gazdaságra gyakorolt hatásának enyhítésére. Kezdeményezték, hogy a hitelezők a legszegényebb országok esetében függesszék fel az adósságtörlesztést, ami azt jelenti, hogy 14 milliárd dollárnyi adósságot ne kelljen megfizetniük az idén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Orosz egészségügyi minisztérium

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.