Pesti Srácok

A kijárási korlátozás ellenére folytatják a blokádos műsort az egyetemfoglalók

A kijárási korlátozás ellenére folytatják a blokádos műsort az egyetemfoglalók

Ha egy órára kiürülne bármelyik épület, a kancellár bezárathatná, ezt mindenképp el akarják kerülni – írja az egyetemfoglalókról a 24.hu. Orbán Viktor kedd este bejelentette, hogy újra rendkívüli jogrend lép életbe, kevéssel éjfél előtt pedig meg is jelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály. Ennek ellenére nem mennek haza az egyetemfoglalók, akik átmeneti szállásnak nevezték a színművészeti épületeit.

Az utóbbi alapján éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakó-, tartózkodási vagy szálláshelyén lenni, kivéve azokat, akik dolgoznak, munkába mennek vagy munkából térnek haza.

Átmeneti szállásnak tartják az egyetemet

Sajtóérdeklődésre reagálva az egyetemfoglalók azt írták, hogy a Vas utcai épület éjszakai őrségét a kollégisták tartják fent, akik elegen vannak ehhez. A többi épület (Szentkirályi utca, Rákóczi út) pedig átmeneti szálláshelyként szolgál annak a minimális számú hallgatónak, akik az adott éjszaka bent tartózkodnak.

PestiSracok facebook image

– írták a sajtóérdeklődésre reagálva az egyetemfoglalók.

Forrás: 24.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula- PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.