Pesti Srácok

A színházak felkészültek a további működésre a szigorúbb járványügyi intézkedések mellett

null

Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

– hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy a intézmények gyorsan reagáltak a szigorításokra, amelyben az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága online tájékoztatóval is segítette őket. Mivel a nézőtereken csak minden harmadik szék foglalható, ezért korlátozni kell az eladható jegyek számát; a már értékesített jegyek, bérletek esetében gyors megoldásokra volt szükség.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben.

Mint írják, például a kaposvári Csiky Gergely Színház az előre megváltott jegyek és bérletek alakulásával kapcsolatban folyamatosan informálja közönségét; az elmaradt előadások pótlásáról a jegyirodák tájékoztatják a nézőket. A színház munkatársai az ülőhelyekre kihelyezett bábukkal segítik a biztonságos nézőtér kialakítását, rendszeresen szellőztetnek, fertőtlenítenek és figyelnek egymásra. A budapesti József Attila Színház is teljes körű általános és személyre szabott tájékoztatással segíti nézőit. Az előre megváltott jegyeket igyekeznek a kategóriájának megfelelő helyre átszervezni. A Békéscsabai Jókai Színház, megnyugtatva nézőit, biztosítja, hogy a koronavírus-járványt csökkentő minden intézkedést bevezetett és a lehető legnagyobb fegyelemmel viseltetik a közönség és a dolgozók védelme érdekében. Az Intimtér játszóterükre meghirdetett előadásokat átvitték a nagyobb befogadóterű Sík Ferenc Kamaraszínpadra. A kamaraszínpadra tervezett Hotel Mimóza című előadást pedig a nagyszínházban fogják játszani, azért hogy mind a 120 jeggyel, illetve bérlettel rendelkező néző a 400 fős nagyszínházban biztonságban tudjon helyet foglalni – ismertetik a közleményben.

Mint kiemelik, az azonnali gyors és rugalmas átszervezés a közönség és a társulatok védelmét szolgálja, amelynek sikerességéhez elengedhetetlen a közönség rugalmassága is. A magyarországi teátrumok a színházigazgatók irányításával és a kormány előírásainak maximális betartásával védik nézőiket és dolgozóikat az esetleges koronavírus-megbetegedésektől.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.