Pesti Srácok

Donald Trump elbocsátotta a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét

Donald Trump elbocsátotta a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét

Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.

Krebs többször is megpróbált gátat vetni az elnök és környezete választási csalásokról hangoztatott állásfoglalásainak. Az általa vezetett ügynökség adta ki a múlt héten azt a nyilatkozatot, amely szerint a 2020-as választás a legbiztonságosabb volt az amerikai történelemben. A nyilatkozat azt is hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra, hogy bárhol kitöröltek vagy elvesztettek volna voksokat, megváltoztatták volna a szavazatokat, vagy a választás bármiképpen kompromittálódott volna.

Donald Trump a leváltásról írt két mikroblog-bejegyzéséből az elsőben közölte: Chris Krebs minapi nyilatkozata a 2020-as választások biztonságosságáról rendkívül pontatlan, mivel tömeges szabálytalanságok és csalások voltak, köztük az is, hogy halott emberek szavaztak, választási megfigyelőket nem engedtek a szavazóhelyiségekbe, működési zavarok voltak a szavazógépeken. Másik bejegyzésben pedig azt írta, a szavazógépek a rá leadott voksokat Joe Biden demokrata párti elnökjelölthöz sorolták, tehát Chris Krebsnek, az infrastrukturális és kiberbiztonságért felelős ügynökség vezetőjének a megbízatása azonnali hatállyal véget ér. A Twitter mindkét bejegyzést a választási csalásokról szóló vitatott állításként jelölte meg. Krebs a Twitteren válaszolt az elnök bejegyzésére.

PestiSracok facebook image

– írta. A Krebs vezette CISA feladata eredetileg az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletek figyelemmel kísérése volt; ezt a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) szorosan együttműködve végezte. De mivel Donald Trump többször is megkérdőjelezte a választás biztonságosságát, az ügynökség figyelme erre is irányult. A CISA külön honlapot is létrehozott a választásokra vonatkozó szóbeszédek és kérdések megválaszolására. Krebs, akit 2016-ban Donald Trump maga nevezett ki, és akinek tevékenysége mindvégig kétpárti támogatást élvezett, az elmúlt hetekben többször is nyilatkozott arról, hogy nem történt csalás a november 3-i választásokon. A The Wall Street Journal információi szerint az elmúlt napokban többször is azt mondta kollégáinak: arra számít, hogy elbocsátják, amiért megpróbálta korrigálni a választási csalásokról terjedő információkat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.