George Clooney fogadja meg a saját tanácsát és látogasson Magyarországra
George Clooney szerint Magyarországon diktatúra van, persze megszokhattuk, hogy Hollywood egyre nagyobb erőkkel száll be a kultúrharc mezejére, Menczer Tamás válaszát a színész kijelentésére már mi is közöltük. Frank Füredi publicista pedig a Látószög blogon reagált a mindenben is, de főképpen hazánk politikájában szakértő színész kijelentésére.
George-dzsal ellentétben jómagam meg-megfordulok Magyarországon. Rosszabb napokon olykor találkozom ideges emberekkel, akik kiabálnak egymással. Ebben az értelemben a magyar nem különbözik más európai társadalmaktól. Hanem ami a gyűlöletet illeti, azzal a személyre szabott, méreggel átitatott agresszióval, amely az éles fegyverré váló identitáspolitika védjegye, Magyarországon nem találkozunk.
Annak ellenére azonban, hogy Budapesten és hasonló városokban aránylag fesztelen a légkör, arra számítok, hogy az ország elleni keresztesháborúban újabb celebritások fogják bevetni személyes vonzerejüket. A Clooney-interjút nézve egy néhány évvel ezelőtti személyes élmény jutott eszembe. Az újságírókat tömörítő londoni Front Line Club-ban vettem részt egy vitán, melynek címe így hangzott: Soros György – a szent és a bűnöző. Minthogy a vitavezető, Jonathan Dimbleby és a további három résztvevő egyaránt rokonszenvezett Sorossal, s egyedül én szemléltem kritikusan globális szerepét, a beszélgetés nem is igazán hasonlított vitára. Meghökkentőnek találtam azonban, mennyire Clooney-san viselkedik Jonathan Dimbleby. Azzal kezdte ugyan, hogy igyekszik tökéletesen semleges maradni ebben a vitában, a végén azonban hosszas dicshimnuszt zengett Sorosról és civil szervezeteinek hálózatáról.
Mondott még valamit, ami azóta sem megy ki a fejemből. Miután beszámolt arról, hányféle helyen volt tanúja erőszaknak és kínzásnak – és olyan országokat sorolt fel, mint Lengyelország, Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság – halálfélelem fogta el. Tessék csak meghallgatni szavait az alábbi felvételen, s meglátják, hogy nem a levegőbe beszélek.
Angol feleségem, aki ott ült a hallgatóság soraiban, hitetlenkedve hallgatta Dimblebyt. Vagy kábítószer hatása alatt volt, amikor Magyarországon járt, vagy a nagyobb hatás kedvéért talál ki történeteket – mondta. Én is megrökönyödve figyeltem, hogy egy, a valóságtól ennyire elrugaszkodó történetet, hogy hallgathat végig oly passzívan a hallgatóság, melynek soraiban számos, tárgyilagosságára büszke újságíró foglalt helyet. A Front Line Club-beli élményeimből azt a következtetést vontam le, hogy a kulturális imperializmus köszöni szépen, kitűnő egészségnek örvend. A kultúrharc immár világméretű. Legfőbb ideje hogy a színészek, a kultúra alkotói és az újságírók – ha komolyan veszik a szakmájukat és feladatuknak tartják, hogy felmutassák az igazságot – szót emeljenek akkor, amikor egyesek a politikai propaganda módszereivel igyekeznek befeketíteni az olyan embereket, akik nem hasonlítanak rájuk.
Forrás: Látószögblog.hu; Fotó: Mandiner (Clooney Alex Sorossal)
