Pesti Srácok

Ismét Müller Cecíliát ekézik – ezúttal az Index igyekszik mocskolni a tisztifőorvost

Ismét Müller Cecíliát ekézik – ezúttal az Index igyekszik mocskolni a tisztifőorvost

Úgy tűnik, hogy a lejáratási szándék és az elemi rosszindulat csúcsra jár az ellenzéki média felületein. Bár Müller Cecília már számtalan alkalommal vált a frusztrált balliberális tábor céltáblájává, úgy tűnik, hogy mindig van lejjebb. Ezúttal az Index kezdett hiánypótló tényfeltárásba az országos tisztifőorvos személyét illetően, amikor is azt a döntő felfedezésüket publikálták, hogy Müller Cecília nem újított meg olyan képesítéseket, amelyekre jelenlegi munkája során nincs szükség.

Dörgedelmes szólamokkal ütötte fel az Index a témát, miszerint Müller Cecíliának nincs praxisengedélye, így pedig még főorvos sem lehetne. Majd a szokásos balliberális alamuszisággal rejtik el a sorok legvégén, hogy az országos tisztifőorvosi feladatok ellátásához erre nincs is szükség. Hovatovább, a sugalmazó cím ellenére nem arról van szó, hogy Müller Cecília soha nem rendelkezett volna ilyen engedéllyel, csupán arról, hogy az utóbbi időkben már nem újította meg ezeket. Persze a haladó szövegkörnyezetben az is semmiséggel ér fel, hogy a rendre szakmaiatlannak és alulképzettnek kikiálltott tisztifőorvos valójában öt szakképesítést is megszerzett pályafutása során.

Feltehetnénk a kérdést, hogy a semmiből mégis ki és milyen indíttatásból kezd el lekérdezni olyan szakmai adatokat, amelyek kellően irányított médiumok mellett alkalmasak lehetnek a járványügyi vezetés hiteltelen színben történő feltüntetésére. A válasz azonban egészen egyértelműnek hat. Valamivel több, mint egy hete robbant ugyanis a hír, hogy az ellenzék fő járványügyi szakértőjének, Gyurcsány Ferenc korábbi országos tisztifőorvosának, Falus Ferencnek már tíz éve lejárt az orvosi engedélye. Ezt követően a homályból előbukkan Müller Cecília ilyen jellegű lejáratásának elég átlátszó kísérlete. Az esetleges kapcsolat lehetőségének megítélését már olvasóinkra bízzuk...

REAGÁLT A KORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÁSI KÖZPONT IS

PestiSracok facebook image

Újra hazudott az Index. Korábban a veszélyhelyzetről hazudtak, most a tisztifőorvost támadták hazugsággal. Az Index szerkesztősége az érintettek megkérdezése előtt ferdített és csúsztatott. Az internetes portál félinformációkat jelentett meg azt sugallva, hogy megkérdőjelezhető az Országos Tisztifőorvos szakmai hozzáértése. Elkeserítő látni, hogy az országunkat is sújtó rendkívüli helyzetben egyesek azon fáradoznak, hogy hibát találjanak a járványügyi védekezésben, és indulatokat gerjesztve aláássák az emberek bizalmát. A hivatkozott cikk eleve ferdít, mert praxisengedélye a háziorvosoknak van. Amiről szó van a cikkben, az a működési nyilvántartás, amit 5 évente kell megújítania minden orvosnak, aki önállóan végez egészségügyi tevékenységet. Aki közfeladatot lát el (pl. a tisztifőorvosok, államigazgatási szerveknél dolgozó orvosok) nekik nem szükséges, hogy érvényes működési nyilvántartással rendelkezzenek, mert a közfeladat idejével a működési nyilvántartási ciklus meghosszabbodik. A tisztifőorvosoknak nem szükséges érvényes működési nyilvántartással rendelkezniük – fogalmaz a Központ.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.