Pesti Srácok

Kásler Miklós: közösségi terjedés van, bárki fertőzött lehet

Kásler Miklós: közösségi terjedés van, bárki fertőzött lehet

Az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsornak adott interjújában elmondta: a kormány határozott és rugalmas intézkedéseket hozott a koronavírus-helyzet kezelésére, amelyek betartását most szigorúbban ellenőrzi. Ez azért szükséges, mert a járvány jelenlegi fázisában már közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet úgy, hogy akár nem is tud róla. A miniszter beszélt még arról, hogy átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, és a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat.

A miniszter elmondta: tizenegy-tizenkét naponként megduplázódik a fertőzöttek száma, vagyis a kórházba kerülőké és az intenzív kezelést igénylőké is. Hozzátette, hogy most körülbelül két és fél hétre tud a kormány előre tervezni, mert megváltozott a járvány természete: tavasszal még három-négy hétre előre tudtak gondolkodni. Ugyanakkor az intézkedések hatása megnyúlik. Tehát ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd négy-hat hét múlva élvezhetjük. Kitért arra is: a tavaszi első fázisban úgy kezdődött a járvány, hogy külföldről egy-egy ember behozta a vírust. Ha a fertőzöttet sikerült izolálni és a környezetét megvizsgálni, akkor meg lehetett akadályozni a vírus terjedését. A következő lépcső tavasszal a gócok kialakulása volt, amikor egy-egy közösségen belül, például idősotthonban jelentkezett a fertőzések legnagyobb része. A járvány jelenlegi fázisában pedig már közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet úgy, hogy akár nem is tud róla.

Kásler Miklós az öttagú bizottságról, amely az állami kórházak vezető tisztségére tesz majd javaslatot, azt mondta: ez a magyar egészségügy teljes átalakulásának a része, de nyilvánvalóan összefügg a járvánnyal is, hiszen a pandémia rendkívül markánsan mutatott rá a magyar egészségügy erényeire, erősségeire, de a hiányosságaira is. Ennek megfelelően sokirányú változás kezdődött meg: átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, és a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat, utóbbiak pedig összefogják az alapellátás családi orvosait, praxisközösségeit, járóbeteg-szakrendelőit. Tehát a megyei kórházigazgatóknak más képességekre van szükségük ahhoz, hogy a megnövekedett feladatoknak eleget tudjanak tenni. Éppen ezért olyan szakértőket kértek fel, akik ismerik a magyar kórházak világát, ismerik a vezetőket, hiszen nem egyéni döntésekre készülni, hanem közmegegyezésre – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a legalkalmasabb embereket keresik a pozíciókra.

Arra a felvetésre, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – második lépcsőben – 1,6 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődik az Egészséges Budapest Program keretében, azt mondta, ez visszavezethető a kormánynak arra a szemléletére, amely szerint az egészségügy további folyamatos fejlesztése rendkívül lényeges.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Kásler Miklós.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.