Pesti Srácok

Pakisztánban két ISIS parancsnokkal végeztek, Bagdadban egyet őrizetbe vettek

Pakisztánban két ISIS parancsnokkal végeztek, Bagdadban egyet őrizetbe vettek

Az iraki terrorellenes erők hétfőn közölték, hogy őrizetbe vették a bagdadi repülőtéren az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik magas rangú tagját. Az Abu Nabaa néven ismert férfi, az Iszlám Állam általános igazgatási koordinátora volt, aki a szervezet más tagjaival akart találkozni az iraki városban. Eközben Pakisztánban a terrorszervezet két parancsnokával végeztek Hajber-Pahtunhva tartomány egyik törzsi körzetében a pakisztáni hatóságok.

Az iraki fegyveres erők szóvivője, Jahja Raszúl egy közleményben tudatta, hogy a terrorellenes erőknek sikerült elfogniuk az Abu Nabaa néven ismert férfit, az Iszlám Állam általános igazgatási koordinátorát. Raszúl szerint az iraki hírszerzés már Irakba indulásakor figyelte a férfit, aki a dzsihadista szervezet tagjaival próbált találkozni Bagdad külvárosi részén. Hogy honnan indult útnak Nabaa, arra a szóvivő nem tért ki. Raszúl szerint Abu Nabaa korábban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagja volt, és feladatai közé tartozott az Irakban tevékenykedő terrorsejtek műveleteinek kezelése és összehangolása, illetve biztonsági, katonai és médiakülönítmények kialakítása Bagdad tartományában. Bár az Iszlám Állam döntő vereséget szenvedett, és elvesztette korábbi területeit mind Szíriában, mind Irakban, szétszéledt harcosai közül jó páran bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre támadásokat.

Eközben Pakisztánban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet két parancsnokával végeztek Hajber-Pahtunhva tartomány egyik törzsi körzetében a pakisztáni hatóságok - tudatták helyi biztonsági források kedden. A pakisztáni erők hírszerzési információk alapján ütöttek rajta az Iszlám Állam egyik rejtekhelyén Badzsaur körzetben. A tűzharcban egy biztonsági tiszt is megsebesült. A hatóságok arról is beszámoltak, hogy nagy mennyiségű robbanószert, házi készítésű robbanószerkezeteket és taposóaknákat is lefoglaltak a rejtekhelyen.

Forrás: MTI, Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.