Pesti Srácok

Koronavírus: nyolcvannégy elhunyt és közel négyezer új fertőzött egy nap alatt Magyarországon

Koronavírus: nyolcvannégy elhunyt és közel négyezer új fertőzött egy nap alatt Magyarországon

3989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 86 769 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt nyolcvannégy többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1973 főre emelkedett, 20 856-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 63 940 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 32 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 4767 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 348-an vannak lélegeztetőgépen.

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség, vagyis továbbra is nagy az egyéni felelősség szerepe a védekezésben, különösen a maszkviselésre vonatkozó előírások betartásában. Hétfőtől tovább szigorodtak a maszkviselésre vonatkozó szabályok: már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, azt csak az étel és ital fogyasztása idejére lehet levenni. A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, és ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt megbüntetik.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. A kórházak fel vannak készülve a fokozott terhelésre, minden kórházi ellátást igénylő betegnek jut kórházi ágy és ellátás. Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket. Az operatív törzs jelenleg ötvenhat óvodában és öt iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, harminckét osztályban és tizenöt iskolában digitális munkarendet. A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett, további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik.

PestiSracok facebook image

Forrás: koronavirus.gov.hu; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.