Pesti Srácok

Kövér László: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait

Kövér László: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait

Az Európai Unió eredeti eszméjéhez, a kiindulási ponthoz szeretnénk visszatérni. Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől. Most már itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely szombaton jelent meg a lap online felületén.

Az interjúban Kövér László egyebek mellett azt mondta, az Európai Unió egy sok elemből összeálló bonyolult struktúra, és ennek a felépítménynek az intézményeken túli részei – sőt, elsődleges meghatározói – a nemzetállamok, így Magyarország is.

– fogalmazott Kövér László. Hozzátette: ki lehetne "szögelni", hogy az Európai Unió nem létezik független tagállamok nélkül.

PestiSracok facebook image

– mondta. A házelnök úgy látja, végre egyértelművé kellene tenni, hogy korrupció és illegitim ellenérdekű befolyásolás az is, ha fontos pozíciót betöltő uniós tisztviselők egy világuzsorás fizetési listáján szerepelnek. Továbbá, hogy nincsen kettős mérce.

– fogalmazott.

– fűzte hozzá.

– emelte ki.

Konfliktusok erjesztik a moslékkoalíciót

Az ellenzéki összefogásról az interjúban azt mondta: ki kell várni, hogy miképpen ér majd véget ez a történet.

– tette hozzá. Kövér László szerint a hatalomért való "eszelős, őrjítő vágyakozás" végső soron egyszerűen félretesz minden morális gátlást az ellenzék köreiben. Ennek azok a politikusok és politikai erők is a "foglyaivá váltak, válnak", akik jobb meggyőződésük szerint nem vennének részt ebben a "kényszer szülte bandában" – tette hozzá.

– fogalmazott.

Az őszödi böszme zsoldosai

Hangsúlyozta: az ellenzéki pártok legalább fele ma már nem tudna önállóan elindulni egy választáson.

– tette fel a kérdést, hozzáfűzve, hogy a "jobb sorsra érdemes" LMP is kerüli annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon "az őszödi böszme zsoldjában" mihez képest is lesz más a politika. Kitért arra is: mind érzelmileg, mind elviekben teljes mértékben azonosul a kormánypártok képviselőinek azon értékítéletével, hogy Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottság elnöke méltatlanná vált ennek a testületnek a vezetésére.

Korózs méltatlan posztjára

– mondta Kövér László, azzal együtt, hogy ugyan házszabályszerűen megoldható lenne, hogy Korózs Lajost elmozdítsák, mégsem támogatná ezt, sőt, ha a kormánykoalíció pártjai ezt indítványoznák, megpróbálná őket lebeszélni erről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.