Pesti Srácok

Román embercsempészt és tizenkét migránst fogtak el Tata térségében

null

Elfogtak a rendőrök szombaton, az M1-es autópályán, Tatánál egy román sofőrt, aki tizenkét migránst akart Ausztriába vinni – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Négy megyére kiterjedő akció keretében állítottak meg – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján – a rendőrök az M1-es autópályán, Tata térségében 2020. november 21-én 13 óra 30 perckor egy belga honosságú személygépkocsit. A járműben a román sofőrön kívül tizenkét, magát szír állampolgárnak valló migráns utazott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a járművezetőt és az utasokat elfogták; előállításuk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van.

A járőrök az autópálya 171. kilométerszelvényénél, a hegyeshalmi határátlépési pont közelében megállítottak egy szintén belga honosságú járművet is, amely feltehetően a korábban elfogott embercsempész előfutója lehetett. Ebben a gépkocsiban két belga állampolgár tartózkodott. Mindkettőjüket elfogták, majd elszámoltatásuk érdekében őket is előállítják a megyei rendőr-főkapitányságra. Az egyenruhások a migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: Police.hu; Fotó: PS (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.