Pesti Srácok

Ukrajnában egyre súlyosabb a vírushelyzet, kétszáz halott egy nap alatt

Ukrajnában egyre súlyosabb a vírushelyzet, kétszáz halott egy nap alatt

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában: péntekre is több, mint 9700 új beteget azonosítottak, a járvány kezdete óta elhunytaké pedig új csúcsnak számító, kétszázat meghaladó napi esettel meghaladta a nyolcezret.

Eközben a parlament törvénymódosítást fogadott el, amelynek alapján helyszíni bírság szabható ki azokra, akik nem viselnek az orrot és a szájat is elfedő védőmaszkot középületekben vagy a közösségi közlekedési eszközökön. Az elfogadott előterjesztés szerint a szabályszegésért 170 és 255 hrivnya, azaz körülbelül ezernyolcszáz és kétezerhétszáz forint közötti bírság szabható ki. Denisz Smihal miniszterelnök pénteki parlamenti felszólalásában közölte, hogy a kormány nem tervezi teljes körű karantén, csak további szigorítások bevezetését. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy előző esti tévéműsorban közölte, hogy az úgynevezett hétvégi karantént minden bizonnyal már november 14-15-én be is vezetik. Szavai szerint ez azt fogja jelenteni, hogy csak az élelmiszerboltok és a patikák lesznek nyitva, minden más bezár, valamint a közösségi közlekedés fog működni.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 9721 új esettel, 440 188-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb rekordszámú, 201 áldozattal, 8125-re. Eddig 195 544-en gyógyultak meg – előző napon több, mint 10 700-an –, és hosszú idő után először most csökkent az aktív betegek száma, több mint 1200 fővel, 236 519-re. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben viszont több, mint ezerrel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, meghaladva a 42 ezret, az elhunytaké pedig 14-gyel, 841-re, miközben alig több, mint 15 ezren gyógyultak ki eddig a betegségből. A kormány pénteki döntése értelmében Ukrajna egésze a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös vagy narancs besorolást kapta, egyetlen zöld vagy sárga terület sem maradt az országban. Vörös lett Kárpátalján ismét Ungvár és Beregszász, valamint most már Csap városa is, továbbá az ungvári és még két járás a szlovák határ mentén. A főváros, Kijev megint narancs besorolást kapott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.