Pesti Srácok

Varga Mihály: újabb milliárdos támogatások az Egészségipari Támogatási Programban

Varga Mihály: újabb milliárdos támogatások az Egészségipari Támogatási Programban

Újabb egészségipari beruházások indulnak a kormány Egészségipari támogatási programjának (ETP) köszönhetően, amelyre ötvenmilliárd forintot különítettek el, azonban az újabb pályázók programjait látva a keret akár tovább is emelkedhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a program újabb három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén, Budapesten.

A tárcavezető arról beszélt, hogy a járványhelyzettel az egészségipar, az ellátáshoz szükséges eszközök és gyógyszerek gyártása stratégiai ágazattá vált, ezért világos, hogy Magyarországnak a saját lábára kell állni az egészségiparban is. A kormány ezért döntött úgy, hogy a kórházi adósságrendezéssel megkezdett munkát folytatva támogatási programot indít a hazai egészségipar megerősítésére. Azt is hangsúlyozta, hogy a program nem pusztán a mostani válsághelyzetre való reagálás, hanem része a kormány gazdaságpolitikai terveinek, amelyek azt célozzák, hogy a magyar gazdaság felkészüljön a járvány utáni helyzetre is. Ezen belül támogatják azokat a beruházásokat, amelyek erősítik az önállóságot, az önellátást, és a növekedés további forrását jelentik. A tárcavezető kiemelte: az aláíró vállalkozások együttesen két és fél milliárd forintnyi beruházást valósítanak meg. Varga Mihály emlékeztetett: a pályázatot augusztusban írta ki a Pénzügyminisztérium, az első szerződéseket október elsején írták alá, 2,7 milliárd forintnyi támogatásról, amellyel 4,2 milliárd forintos beruházást tudnak a vállalkozók megvalósítani. A gyártók úgy tudnak csak megerősödni, ha a termékeiknek van piaca is, a kormány pedig ebben is partnere az iparági szereplőknek, nem csupán a járvány elleni védekezés során, hanem akár a külpiacra lépés támogatásakor is.

A pénzügyminiszter ismertette: az aláírók közül a Meditop Kft. fejlesztése a vírusfertőzés megelőzéséhez és a betegek kezeléséhez szükséges gyógyszerek előállításához kapcsolódik; a több, mint 1,6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,5 milliárd forinttal járul hozzá. A Viresol Kft. Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb búzakeményítő-gyára, amely szintén a járványhoz kapcsolódó, 430 millió forintos kapacitásbővítést valósít meg; hazai alapanyagforrásból tud majd az etanoltermékek iránti egyre emelkedő keresletnek eleget tenni, ehhez a kormány 406 millió forintos támogatást nyújt. A Pharmaherb Kft. 407 millió forintos projektjéhez 276 millió forintos támogatás társul az ETP-ből; a beruházásnak köszönhetően nő a cég kapacitása és a termékek minősége, ami erősíti a hazai vállalkozások jelenlétét a tinktúrák piacán – tette hozzá a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.