Pesti Srácok

Az ellenzék összeomlást vizionál, közben történelmi csúcson a befektetési alapok vagyona

Az ellenzék összeomlást vizionál, közben történelmi csúcson a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapokban kezelt vagyon novemberben 3,2 százalékkal, 207 milliárd forinttal 6693 milliárd forintra, történelmi csúcsra nőtt – közölte hétfőn a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

A jelentés szerint a kiemelkedő eredmény, amely 163 milliárd forinttal haladja meg a koronavírus-járvány előtti előző csúcsot, annak köszönhető, hogy a tőzsdéken jelentős emelkedés volt, ráadásul a magyar börze az átlag felett teljesített, és a forint is erősödött a dollárral és az euróval szemben is. A befektetési alapok esetében az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője plusz 59 milliárd forintot mutat. Számos kategória esetében volt tőkekiáramlás, de főként a részvény- és ingatlanalapoknál tapasztalt tőkebeáramlás ezeket felülmúlta. A jelentés szerint a pénzpiaci alapokból 2,2 milliárd forint áramlott ki, és a hozamok sem emelkedtek, így vagyonuk 6,2 százalékkal 52,297 milliárd forintra csökkent.

A kötvényalapoknál a tőkebeáramlást meghaladta a 8,2 milliárd forintot. A hosszú- és szabad futamidejű kötvényalapoknál 10, illetve 2 milliárd forint áramlott be, míg a rövid futamidejűekből 4,2 milliárd forint áramlott ki. A kötvényalapok vagyona 1,3 százalékkal 1480,453 milliárd forintra nőtt. A vegyes alapoknál is tőkebeáramlás volt, 3,8 milliárd forint. A hozamok is kedvezően alakultak, így a kategória vagyona 3,2 százalékkal 1278,174 milliárd forintra bővült. A részvényalapoknál a tőkebeáramlás 22,6 milliárd forint volt, ami abszolút rekord a kategória történetében. Ehhez hozzájárult az is, hogy három részvényalap indult novemberben. A részvényalapok vagyona 17,9 százalékkal 559,786 milliárd forintra bővült, ez az eredmény is történelmi rekord. A tőkevédett alapok vagyona 6,2 milliárd forinttal, 6,7 százalékkal 74,618 milliárd forintra csökkent, főként azért mert két alap futamideje is novemberben járt le.

Az abszolút hozamú alapokból 1,6 milliárd forint áramlott ki, de a kiemelkedő hozamok miatt vagyonuk 3,2 százalékkal 773,810 milliárd forintra emelkedett. A származtatott alapoknál három alap járt le, a 13,7 milliárd forintos tőkekiáramlást a kedvező hozamok sem tudták ellensúlyozni, a vagyonuk 8,6 százalékkal 123,291 milliárd forintra csökkent. Az ingatlanalapokba 28,5 milliárd forint áramlott. Ez a legmagasabb érték a kategóriák között, és éves csúcs a kategória esetében. Az ingatlanalapok nettó eszközértéke 1,8 százalékkal 1634,258 milliárd forintra nőtt. Az árupiaci alapokba félmilliárd forint áramlott, de a kedvezőtlen hozamok miatt vagyonuk fél százalékkal 94,449 milliárd forintra csökkent. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba jelentős, 20 milliárd forintos tőkebeáramlás volt, a jó hozamokkal együtt vagyonuk 5,3 százalékkal 619,228 milliárd forintra növekedett. A BAMOSZ 25 tagja összesen 9700 milliárd forint vagyont kezel.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.