Pesti Srácok

Bajkai István: Niedermüller minden útja Hunvaldhoz vezet

Bajkai István: Niedermüller minden útja Hunvaldhoz vezet
Bajkai István 7.ker alpolgármester ügyvéd 2017.12.06. Fotó: Horváth Péter Gyula

Áll a bál Erzsébetvárosban; a fehér, keresztény embereket gyalázó Niedermüller Péter, bármihez ér, az tönkremegy vagy összeomlik, sikertelensége miatt visszafele mutogat, az előző fideszes vezetésre próbálja hárítani a felelősséget, miközben az előnytelen szerződések mind a Hunvald-korszakban születtek, amelyeket megtámadott az előző fideszes éra, ám a kerület új, gyurcsányista vezetése visszahozta a Hunvald-korszak kádereit, azokat, akik korábban kiapasztották az önkormányzat kasszáját és bagóért kínálták az értékes ingatlanokat – többek között erről is beszélt Bajkai István a Mandinernek adott interjúban.

A beszélgetés elején szóba került Joe Biden és Donald Trump karaktere is. A fideszes honatya elismerően szólt Trump munkásságáról és leszögezte, hogy ő maga is az értékalapú politizálás híve. Bajkai István aggodalmának adott hangot és rámutatott a DK-s polgármester ámokfutásának következményeire. Elmondta, hogy egyes önkormányzati ingatlanok értékesítése miatt, pedig már feljelentést is tett, ám még nem tudni, indul-e majd nyomozás a gyanús ügyletek miatt. Niedermüller azt állítja, hogy a Király utcai ingatlancsoport ügyében nem követett el törvénytelenséget, ám Bajkai másként vélekedik erről.

Tipikus kommunista tempó

PestiSracok facebook image

– érvelt a kormánypárti országgyűlési képviselő.

– sorolta Bajkai, majd utalt arra, hogy Nidermüller erős nosztalgiát táplál az MSZMP és a múlt rendszer iránt. Bajkai szerint a keresztényeket gyalázó gyurcsányista vezető nem vállalja semmiért a felelősséget, folyamatosan visszamutogat, mintha az előző fideszes vezetés lelkén száradna minden, ami jelenleg rosszul működik. Bajkai szerint Niedermüller cseppet sem konyít sem a joghoz, sem a városvezetéshez, csak a vádaskodáshoz ért.

Niedermüller cseppet sem ért a városvezetéshez, a polgármesterség fedőtevékenység lehet esetében Bajkai István szerint. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Hunvald öröksége

– mutatott rá Niedermüller alkalmatlanságára Bajkai István.

– hangsúlyozta a honatya. Bajkai a beszélgetés során azt is felvetette: lehet, hogy Niedermüller Péter egyáltalán nem ellenőrizte a munkatársai és a vagyonkezelő szervezetének a tevékenységét, ami szintén felveti a totális alkalmatlanságát és felelőtlenségét. Az interjúból az is kiderül, hogy Niedermüller bizalmasai a Hunvald-érában már rengeteg kárt okoztak a kerületnek.

Bajkai István. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Hunvald embereivel veszi körbe magát

– mutatott rá a fideszes honatya, aki azt is hangsúlyozta, hogy Nidermüllernek a Hunvald-korszak a példaképe.

Hazug politikai Mekk Elek

– magyarázta, majd hazug politikai Mekk Eleknek titulálta Niedermüllert, aki mindent elront, hibát hibára halmoz, a felelősséget meg igyekszik másra hárítani. Azt is hangsúlyozta, hogy a gyurcsányista vezető számára a polgármesterség csak fedőfoglalkozás lehet.

– mutatott rá Bajkai.

Előnytelen szerződések

A tizenhét évvel ezelőtti szerződéssel kapcsolatban Bajkai István kifejtette, hogy az akkori vezetés mindössze 660 millió forintot kapott volna az ingatlanért. A későbbi fideszes vezetésnek köszönhetően viszont az összeg felment 2,6 milliárd forintra, ráadásul a kerület hozzájuthatott volna egy másfélmilliárd forintos fejlesztéshez is, amelyből játszótér és parkolóhely is épülhetett volna; több, mint négymilliárd forinttal gyarapodott volna az önkormányzat vagyona, ha Niedermüllerék folytatják a szerződés teljesítését.

A csalással vádolt Czeglédy Csaba a jogi „szakértő”

– világított rá Bajkai, aki hozzátette, hogy Niedermüller bejelentése szerint Czeglédy Csaba volt az az ügyvéd, akit megbízott a szerződések átvizsgálásával, majd Bajkai számtalan olyan szempontot megemlít, amelyek arra utalnak, hogy Czeglédy „szakértőként” nem végezhette jól a feladatát.

Czeglédy Csaba lett Niedermüller jogi szakértője. Fotó: MTI/Rosta Tibor

– szögezte le Bajkai, amikor szóba került, hogy felfüggesztette Czeglédy Csaba tagságát az ügyvédi kamara.

Politikai tisztogatás

Amikor a Mandiner azokról a szerződésekről is faggatta, amelyek miatt Niedermüller a Fideszre mutogat, az országgyűlési képviselő leszögezte, hogy a DK-s polgármester minden útja Hunvaldhoz vezet.

– magyarázta, majd a politikai tisztogatásról is szót ejtett, ugyanis Niedermüllerék még a legjobb szakembereknek sem kegyelmeztek: mindenkit kirúgtak már azok közül, akik a fideszes éra alatt kerültek oda. A bitcoin-ügy kapcsán kifejtette, hogy a DK prominensei rendszeresen megfordultak Borka-Szász irodájában.

– világított rá Bajkai.

A teljes interjút itt olvashatják!

Forrás: Mandiner; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.