Pesti Srácok

Dániában szigorú karantént vezetnek be az ünnepekre

Dániában szigorú karantént vezetnek be az ünnepekre

Dániában szigorú karantént vezetnek be karácsonyra és az újévre, hogy gátat szabjanak a koronavírus további terjedésének. Csütörtöktől bezárnak a bevásárlóközpontok, az egyéb üzletek pedig december 25-től, az élelmiszerboltok és a patikák kivételével – jelentette be szerdán este Mette Frederiksen miniszterelnök.

A még tantermi oktatásban részesülő diákokat hétfőtől hazaküldik, bezárnak a szépségszalonok és fodrászatok is.

– mondta Frederiksen.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– ismertette a dán kormányfő.

– hangsúlyozta. A dán hatóságok arra számítanak, hogy az ország a járvány legsúlyosabb hónapjai előtt áll. A csaknem hatmillió lakosú országban az utóbbi 24 órában 3692-vel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Jelenleg 493 Covid-19-beteget kezelnek kórházakban, és ez a szám csak növekedhet a napokban – közölte Magnus Heunicke egészségügyi tárcavezető.

Dániában a járvány kitörése óta csaknem 120 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül 975-en hunytak el a kórban. Az országban a fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt október 23-án tíz főben maximalizálták az összejöveteleket, elrendelték a köztéri maszkviselést és betiltották az este tíz óra utáni alkoholárusítást. Bezáratták a bárokat, vendéglőket, színházakat. A diákokat az ötödik osztálytól felfelé idő előtti karácsonyi szünetet rendeltek el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olafur Steinar Gestsson

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.