Pesti Srácok

Debrecenben és Nyíregyházán is megkezdték az egészségügyi dolgozók oltását

Debrecenben és Nyíregyházán is megkezdték az egészségügyi dolgozók oltását

Debrecenben és Nyíregyházán is megkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása. Az M1 élőben közvetítette a vidéki vakcinációt.

Nyíregyházán vasárnap 10 órától kezdték meg az oltást, elsőként elsőként egy orvos és egy ápoló kapta meg – hangzott el az M1-en. Jelenleg 190 fő kétszeri oltására van elengedő vakcina Nyíregyházán. A megyében összesen négy oltási központ van. Debrecenben elsőként egy orvost, Várkonyi Istvánt láttak el a vakcinával. Vasárnap közel 120 embert terveznek beoltani, az elkövetkező napokban még 1000 fő kapja meg a vakcinát. A mellékhatások csak enyhék, ezek 3 napon belül maguktól elmúlnak. Várkonyi István elmondása alapján az oltás két ütemben zajlik: az elsőtől 50 százalékos védettség alakul ki, majd 21 nap múlva jön egy újabb oltást, így már közel 100 százalékos védettséget lehet kapni. A fagyasztott oldatot oldószerrel oldják fel, egy ampulla 5 személy beoltására elengedő anyagot tartalmaz. A következő napokban mintegy ötezer egészségügyi dolgozót fognak beoltani – hívta rá fel a figyelmet az M1 riportere. A Dél-pesti Centrumkórház egyik orvosa elmondta, hogy miután beadják az oltást, a páciensnek fél órát kell a helyszínen maradnia, de minden vakcina esetében így van ez, tehát nemcsak a koronavírus elleni oltásnál – írja az Origo.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.