Pesti Srácok

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a zöldségkereskedelmi szektori bűnszervezetek ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a zöldségkereskedelmi szektori bűnszervezetek ellen

A zöldségkereskedelmi szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket a Fővárosi Főügyészség vádirata szerint. Az ügyészség harminckét ember ellen emelt vádat, akik közül huszonkét terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza – írta a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak eljuttatott közleményében.

A 441 oldalas vádirat lényege szerint két 54 éves férfi 2018 februárjától egy zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet működtetett, amellyel az Európai Unió más tagállamaiból beszerzett árut az irányításuk alatt álló gazdasági társaságok nevében egy fővárosi piacon értékesítették. A közleményben hozzátették: a kereskedés során jelentős haszonra tettek szert, az érintett cégek nevében adóbevallást nem, vagy hamis tartalommal tettek, illetve az adófizetési kötelezettséget úgy csökkentették, hogy fiktív számlák áfa-tartalmát helyezték jogtalanul levonásba. A bűnszervezet 2019 júniusáig 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek. A bűnszervezethez 2018 decemberében csatlakozott egy 50 éves férfi, aki többek között jogi-pénzügyi tanácsokkal, könyvelője segítsége és egy cég rendelkezésre bocsátásával működött közre az adóelkerülésben – hangsúlyozta a Fővárosi Főügyészség. A férfi a haszonból való, időszakonként megszerzett részesedését "becsületnek" hívta. A nyomozó hatóság a bűnszervezet tevékenységét 2019 júniusában felszámolta. Ezt követően az 50 éves férfi létrehozott egy újabb, zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet, amelynek irányításával 68 millió forint vagyoni hátrányt okozott adócsalással. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói ennek a bűnszervezetnek a tevékenységét 2020 nyarán számolták fel.

Kiemelték: a Fővárosi Főügyészség az adócsaló láncolatokban érintett 32 személy ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken, legtöbbjükkel szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt, amely bűncselekményeket a törvény – a bűnszervezeti és a halmazati szabályokra figyelemmel – öttől huszonegy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. Az ügyészség tíz ügyvezetőt közokirat-hamisítás bűntettével vádol, a vád szerint ún. strómanok voltak. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság huszonkét vádlottat ítéljen fegyházbüntetésre, továbbá pénzbüntetésre, tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, emellett egyes vádlottaknál a cégvezetéstől, illetve a könyvelői foglalkozástól eltiltást is indítványozott. A Fővárosi Főügyészség indítványt tett vagyonelkobzásra is több ingatlan, jármű, értékesebb karóra, készpénz vonatkozásában – írták.

Forrás/Fotó: Fővárosi Főügyészség közleménye

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.