Pesti Srácok

Indonéziában őrizetbe vették a Dzsamáa Iszlámija terrorszervezet feltételezett vezetőjét

Indonéziában őrizetbe vették a Dzsamáa Iszlámija terrorszervezet feltételezett vezetőjét

Az indonéz rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki feltehetően az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Dzsamáa Iszlámija terrorszervezet vezetője, és aki után 2003 óta nyomoznak. Aris Sumarsonót, más néven Zulkarnaent csütörtök este vette őrizetbe a terrorelhárító rendőrség a Szumátra szigeti Kelet-Lampung járás egyik házában végrehajtott razzia során – közölte Ahmad Ramadham, az országos rendőrparancsnokság szóvivője.

Zulkarnaent azzal gyanúsítják, hogy részt vett több merénylet, így a 2002-ben Bali szigetén, illetve 2003-ban a jakartai J.W. Mariott szálloda ellen elkövetett támadások során használt pokolgépek előállításában. A bali merényletben 202 ember, főként külföldi turisták, míg a jakartaiban tizenkét ember halt meg. Ramadham azt is közölte, hogy a biológus képzettségű Zulkarnaen az első indonéz fegyveresek között volt, akik Afganisztánba utaztak kiképzőtáborba, és azzal is vádolják, hogy menedéket adott Upik Lawangának, a terrorelhárító rendőrség által a múlt héten Lampung tartományban őrizetbe vett másik bombagyárosnak.

Zulkarnaen 2005 óta sikeresen bujkált a rendőrség elől, amióta meggyanúsították azzal, hogy részt vett egy merényletben, amelyben több, mint húsz ember halt meg az indonéziai iszlamizmus melegágyaként ismert Szulavézi szigeten található Poso piacán. Zulkarnaen 2005 májusa óta szerepel az ENSZ Biztonsági Tanácsa által szankciókkal sújtott al-Kaida-vezetők listáján. A BT szerint Zulkarnaen a terrorhálózat egyik délkelet-ázsiai képviselője volt, és egyike azon kevés indonézeknek, akik közvetlen kapcsolatban álltak az Oszama bin Laden vezette hálózattal. A férfi azután lett a Dzsamáa Iszlámija vezetője, miután elődjét, Encep Nurdzsamant 2003-ban Thaiföldön őrizetbe vették.

Az elmúlt tíz évben az Egyesült Államok és Ausztrália támogatásával az indonéz biztonsági erők felmorzsolták a Dzsamáa Iszlámija hálózatot, megölték több vezetőjét és bombagyárosát, és több száz fegyveresét őrizetbe vették. Az elmúlt években azonban új veszély keletkezett, amikor az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szimpatizánsai – közöttük indonézek – a Közel-Keletre utaztak, hogy az IÁ oldalán harcoljanak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.