Pesti Srácok

Már ötféle koronavírus elleni vakcina tart a tesztidőszak vége felé Kínában

Már ötféle koronavírus elleni vakcina tart a tesztidőszak vége felé Kínában

Már ötféle koronavírus elleni vakcina tart a tesztidőszak vége felé Kínában, a Sinopharm egyik oltóanyagát már jóval több, mint egymillió ember meg is kapta – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Közölték: a kínai Sinopharm más módszerrel dolgozik, mint az eddig engedélyezett nyugati gyártók, ugyanis inaktivált – azaz az emberi szervezetben szaporodásra alkalmatlan – vírust tartalmaz. Ezek a szervezet saját immunreakcióját kiváltva alakítják ki a védettséget. Az oltóanyag hatékonysága a hírek szerint 80-90 százalék közt van. A közmédia információi szerint a cég két vakcinát is fejlesztett, mindkettő a klinikai tesztelések harmadik fázisában van. Ezt jórészt külföldön végzik, de már Kínában is sokaknak beadták egy nyáron indított sürgősségi program részeként. Olyan emberek kaphatják meg a tesztelés alatt álló oltóanyagokat, akiknél a fertőzés veszélye munkájuk miatt magasabb, például az egészségügyi dolgozók vagy a határőrök. A programot télen bővítik; kikötői munkások is megkaphatják a vakcinát, akik külföldről érkező csomagokkal kerülnek kapcsolatba.

Bár a kínai vállalat még nem adott tájékoztatást a klinikai tesztek harmadik fázisának részleteiről, azokból az országokból, ahol a vakcinát tesztelték, már vannak adatok. Az Egyesült Arab Emírségek közölte, hogy a náluk folytatott tesztelés során 86 százalékos hatékonyságot figyeltek meg, valamint azt, hogy a védettség eléréséhez két dózisra van szükség. Egyiptomban mintegy háromezer ember kapta meg a vakcinát, esetükben súlyos mellékhatásokat nem tapasztaltak, csak enyhébbeket, mint láz, az oltás helyén kialakuló bőrpír vagy köhögés. Kínában novemberig már egymillió embert oltottak be és súlyos mellékhatásokat itt sem tapasztaltak. Már hatvanezer olyan kínai járt a súlyosan fertőzött területeken, akit az öt kínai fejlesztésű oltóanyag valamelyikével beoltottak, és egyiküknél sem fedeztek fel azóta kialakult koronavírus-fertőzést – mondta a közmédia kínai tudósítója.

Előnyt jelent a kínai vakcinánál, hogy szállításához 2-6 Celsius fok közti hőmérsékletre van szükség; ez a Pfizer-féle amerikai oltóanyagnál mínusz hetven Celsius fok. A Sinopharm múlt héten kezdte meg a belföldi szállítási folyamatok tesztelését, hogy felkészüljenek a zavartalan ellátás biztosítására, ha megkapják a piacra bocsátáshoz szükséges engedélyt. A műsorban elhangzott: a sürgősségi program eddigi eredményei alapján a kínaiak bíznak a vakcinákban, reménykednek abban, hogy az oltóanyagok alkalmazásával visszaállhat a normális élet az országban. Bár Kínában a járvány terjedését már nagyrészt sikerült megfékezni, még mindig óvatosan élik életüket az embereket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.