Pesti Srácok

Már több, mint ötvenezer halálos áldozat van Oroszországban

Már több, mint ötvenezer halálos áldozat van Oroszországban

A szombaton bejelentett 585 új halálesettel 50 347-re nőtt Oroszországban a koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált halálos áldozatainak a száma. A fertőzöttek száma több, mint 28 200-zal nőtt. Az orosz hatóságok annak ellenére, hogy a statisztikai adatok szerint súlyosbodik a járványhelyzet, nem léptettek életbe a vírus terjedését fékező, korlátozó intézkedéseket.

Oroszországban összesen csaknem 2,8 millió fertőzöttet vettek nyilvántartásba a járvány kitörése óta. A koronavírusban elhunytak száma ehhez képest nemzetközi összevetésben feltűnően alacsony. Ennek szakértők szerint az a magyarázata, hogy a halál okaként a súlyos koronavírusos eseteknél sem minden esetben a koronavírust tüntetik föl, hanem sokszor a közvetlen halálokot. Az RBK napilap szerint ugyanakkor a korábbi évekhez képest a járvány alatti többlethalálozás eléri a 13 százalékot. Ebből arra lehet következtetni, hogy 50 ezernél lényegesen többen haltak meg a koronavírus szövődményeiben Oroszországban. December elején szerte az országban megkezdődött a koronavírus elleni tömeges oltás az orosz kutatók által kifejlesztett Szputnyik V vakcinával. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azt mondta, hogy az orosz vakcinát 60 éves korig ajánlják, ezért azok számára, akik betöltötték a 68-at, egyelőre nem jön szóba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.