Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából

Szijjártó Péter: Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából

A nagyszabású beruházás-ösztönzési programoknak köszönhetően elmondható, hogy soha nem zártunk még ilyen sikeres évet a beruházások szempontjából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében. A tárcavezető azt írta: a világjárványról gyorsan kiderült, hogy nem kizárólag egészségügyi, hanem gazdasági kihívást is jelent.

A miniszter úgy vélte, az új világgazdasági korszak kezdete azonban komoly lehetőségét is tartogat a magyar vállalatok számára. Aki most fejleszt, most vezet be új technológiát, most növeli a kapacitását, komoly versenyelőnyre tesz szert. Ennek megfelelően indítottak nagyszabású beruházás-ösztönzési programokat. Összesen 1433 beruházás létrejöttét segítették, ezek a beruházások 1676 milliárd forint értékben jönnek létre, amelyekhez 472 milliárd forintnyi támogatást adtak. Ezekkel összesen 12 603 új munkahely létrehozásához és 264 595 munkahely megtartásához járultak hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a kis- és közepes mértékű beruházások nyolcvan százalékát magyar cégek hajtják végre. A magyar és a német gazdaság összenövésének újabb jele, hogy a legtöbb nagyberuházás – szám szerint tizenkilenc – német nagyvállalatok jóvoltából érkezik az országba. Szijjártó Péter kitért arra is, a keleti nyitás stratégia sikerére az szolgáltat újabb bizonyítékot, hogy a nagyberuházások összesített értékének majdnem fele keleti országok – Kína, Korea, Japán és India – vállalataihoz köthető.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.