Pesti Srácok

A BioNTech partnereket keres a vakcinagyártás bővítésére

A BioNTech partnereket keres a vakcinagyártás bővítésére

Nem rózsás a helyzet a koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák mennyiségét illetően – nyilatkozta a német BioNTech cég két vezetője, Özlem Türeci és Ugur Sahin pénteken a Der Spiegel című német lapnak. Mint mondták: január végén dől majd el, képesek lesznek-e új partnert találni az előállításra, és mennyivel több adagot tudnak majd gyártani.

A két kutató, Özlem Türeci és Ugur Sahin immunterápiára specializálódott onkológusok. Nevük november 9-én vált ismertté, amikor az általuk alapított kutatócég, a BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszergyártó közösen fejlesztett oltóanyaga áttörést ért el a koronavírus-járvány elleni világméretű küzdelemben. A Mainzban kifejlesztett BNT162b2 vakcina a klinikai vizsgálatokon több mint 90 százalékban bizonyult hatékonynak, vagyis csaknem valamennyi beoltott számára védettséget biztosított. Világszerte összesen 1,3 milliárd adagot terveztek forgalmazni a vakcinából. Sahin elmondta, hogy a koronavírust immunológiailag kontroll alatt lehet tartani, ezt a 95 százalékos hatékonyság mellett az antitestek és a T-sejtek reakciói is igazolják. Kifejtette: az immunválaszok sokszínűsége különösen fontos akkor, amikor a vírus tovább mutálódik. Leszögezte: jelen ismereteik szerint a vakcina a Nagy-Britanniában felfedezett, jelentősen fertőzőbb mutáns ellen is hatékony. Továbbra is folynak ugyanakkor a tesztvizsgálatok annak megállapítására, alkalmas-e többféle mutáns semlegesítésére.

Türeci szerint ugyanakkor a vírus erős mutálódása esetén lehetséges a vakcina "testre szabása", vagyis a jelenlegi vírusantigének genetikai információit behelyettesítik az új, mutált víruséival; a folyamat hat hetet venne igénybe - tette hozzá. A kutatók arra számítanak, hogy az oltással kialakuló védettség időtartama megegyezik majd az egyéb fertőződések nyomán kialakuló természetes védettség időtartamával. A védettség tovább növelhető a második védőoltással, egy esetlegesen egy évvel később beadandó, harmadik védőoltással pedig még nagyobb hatásra lehet számítani. Azt a vizsgálati adatok fogják eldönteni, szükség van-e a erre. Várhatóan nyár végén piacra kerülhet az a típusú oltóanyag, ami magasabb hőmérsékleten is tárolható lesz. A Pfizerrel közösen gyártott jelenlegi vakcinát ugyanis mínusz 70 fokon kell tárolni.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.