Pesti Srácok

A brit lakosság tíz százalékának szervezetében már lehet koronavírus-antitest

A brit lakosság tíz százalékának szervezetében már lehet koronavírus-antitest

A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett legújabb becslése szerint a brit lakosság tíz százalékának szervezetében lehet jelen koronavírus-antitest. Ez a tizenhat évesnél idősebb lakosságra vetítve azt jelenti, hogy Angliában közel öt és fél millió felnőtt szervezetében lehet jelen a koronavírus ellen képződő antitest, vagyis nyolc ember közül egynek a vérmintájában ki lehetne mutatni ennek az antitestnek a jelenlétét.

Átfogó tanulmányában az ONS közölte: reprezentatív számítási módszertana arra vall, hogy az Egyesült Királyság messze legnépesebb nemzetén, az ötvenhatmilliós Anglián belül decemberben a lakosság valamivel több mint tizenkét százalékának szervezetében találtak volna koronavírus-fertőzésre utaló antitesteket vérvizsgálatra alapuló teljes körű szűrés esetén. Ez a tizenhat évesnél idősebb lakosságra vetítve azt jelenti, hogy Angliában közel öt és fél millió felnőtt szervezetében lehet jelen a SARS-CoV-2 típusú koronavírus ellen képződő antitest, vagyis nyolc ember közül egynek a vérmintájában ki lehetne mutatni ennek az antitestnek a jelenlétét. A statisztikai hivatal becslése szerint Walesben 9,8 százalék, Skóciában 8,9 százalék, Észak-Írországban 7,8 százalék azoknak az aránya, akiknek szervezetében jelen lehet a SARS-CoV-2-fertőzés esetén termelődő antitest.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.