Pesti Srácok

A Pentagon három nappal az ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének

A Pentagon három nappal az ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon három nappal a szerdai ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének, ám az elhárította – adta hírül az AP amerikai hírügynökség egy védelmi tisztségviselőre és két további, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.

A Pentagon konkrétan azt kérdezte a Capitolium rendőrségétől, hogy szüksége van-e a nemzeti gárda támogatására, a válasz azonban nemleges volt. A kongresszusi épületet és a képviselőket, továbbá munkatársaikat védő őrség csupán tüntetésre készült fel, nem pedig zendülésre – mondták az AP-nek forrásai. Egyelőre nem tudni, hogy szerdán hányan voltak szolgálatban a Capitolium rendőrségének 2300 embere közül. A testület tagjai igen jól képzettek tömegrendezvények biztosításában is.

Az AP megjegyzi, hogy a "kongresszusi" rendőrség annak ellenére utasította el a Pentagon felajánlását, hogy hetek óta voltak jelek, amelyek előrevetítették, hogy január 6-án, Joe Biden leendő elnök kongresszusi szavazatainak megerősítésekor erőszakba torkolhatnak az események. Szerda este Donald Trump elnök több száz híve erővel behatolt a Capitolium épületébe, és végül – mégis – a nemzeti gárda segítségével csak több óra alatt sikerült őket eltávolítani az épületből. Az összetűzésben négy ember életét vesztette. Az ostrom előtt Trump egy washingtoni gyűlésen mondott beszédében feltüzelte híveit, egyebek közt ismét azt állította, hogy csalás miatt veszítették el a választást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Julio Cortez

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.