Pesti Srácok

A "vakcinanacionalizmus" miatt aggódik a WHO főigazgatója

A "vakcinanacionalizmus" miatt aggódik a WHO főigazgatója

A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki úgy vélekedett: a "vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot". Tedrosz szerint "jelentős kockázat" fenyegeti a vakcinák méltányos elosztására vonatkozó kilátásokat, ahogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az oltóanyagokat.

A WHO főigazgatója megjegyezte, hogy az elmúlt évben 44, az idén pedig legalább 12 kétoldalú megállapodást írtak alá.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Tedrosz a testület igazgatótanácsának éves, virtuális formában tartott gyűlésének megnyitóján.

– tette hozzá a WHO-főigazgató, aki sürgette az országokat: ne kövessék el a H1N1- és HIV-világjárványok idején elkövetett hibákat.

A koronavírus elleni oltóanyagok iránti globális keresletet csak fokozta, hogy megjelentek a vírusnak fertőzőbb változatai is. A WHO igazgatótanácsa jövő keddig tartó ülésének menetrendjében szerepel a testület reformja, valamint finanszírozási rendszere, amelyet jelentősen megterhelt az, hogy legnagyobb adományozója, az Egyesült Államok tavaly bejelentette kilépését.

Forrás: MTI; Fotó:

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.