Pesti Srácok

Dobrev Klára lehet a befutó a baloldalon

Dobrev Klára lehet a befutó a baloldalon

Bár a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztás részletei még tisztázatlanok, annak legesélyesebb indulója egyértelműen Dobrev Klára lehet – értesült a Magyar Nemzet. Jakab Péternek vagy a Momentum jelöltjének lényegében semmi esélye, Márki-Zay Péternek már inkább, de Dobrevet egyedül Karácsony Gergely szorongathatná meg. Az a Karácsony, akit a legutóbbi felmérések szerint még a baloldali választók is alkalmatlannak tartanak a kormányfőségre.

A Magyar Nemzet cikke szerint egyelőre csak az biztos, hogy a baloldali pártok korábbi bejelentésüknek megfelelően október 23-ig meg akarják nevezni közös miniszterelnök-jelöltjüket, az előválasztás részletei azonban továbbra is tisztázatlanok. Így jelenleg nem tudható, hogy kik, milyen támogatottság alapján, meddig jelentkezhetnek be a castingra, de az sem, hogy csak pártok lehetnek-e majd jelölő szervezetek – tudta meg a lap a Gyurcsány Ferenc forgatókönyve szerint zajló baloldali egységesülésre rálátó forrásokból, akik a csúszást elismerve azt hangoztatták, hogy legkésőbb február végéig ki kell dolgozni az előválasztás szabályait. Bár hivatalosan még senki nem jelentette be indulását, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter és Jakab Péter minden bizonnyal megméretteti magát, korábbi közlése szerint a Momentum is állít saját jelöltet, Karácsony Gergely pedig egyelőre azt állítja, hogy nincsenek ilyen ambíciói, ám a főpolgármester szélkakas-politikája és szavahihetősége alapján erre nem kell mérget venni.

A lap forrásai egybehangzóan úgy vélekedtek, ha elindul, úgy biztosan Dobrev lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Hangoztatva, hogy a baloldali összefogásban mindenki fontos szereplő, szerintük Jakab Péter és a Momentum részéről várhatóan Fekete-Győr András esélytelenül indulhat az előválasztáson, hozzájuk képest Márki-Zay Péter viszont már komolyabb esélyekkel bírna. A források többsége Karácsonyt Gergelyt tartotta alkalmasnak arra, hogy Dobrev Klára érdemi kihívója legyen. Ennek azonban ellentmond a Századvég legutóbbi felmérése, ami ugyancsak Dobrev elsőségét támasztja alá. A felmérés szerint a baloldali válaszadók huszonhárom százaléka támogatja, hogy Gyurcsány felesége legyen az összefogás miniszterelnök-jelöltje, míg a sokak által favorizált Karácsony Gergely mindössze a negyedik helyen áll a baloldali érzelmű szavazók véleménye alapján felállított kormányfőjelölti rangsorban. Karácsonyt a baloldali megkérdezettek tizennégy százaléka látná szívesen miniszterelnök-jelöltként, kevesebben, mint Márki-Zay Pétert, akit a megkérdezettek tizenhét százaléka, illetve Bajnai Gordont, akit húsz százalék támogat.

Azt, hogy minden bizonnyal Dobrev Klára lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, erősíti az is, hogy a Magyar Nemzet információi szerint Gyurcsány már 2014-ben, nem sokkal az akkori országgyűlési választás után meghozta a döntést, miszerint maga helyett feleségéből csinál miniszterelnököt. A képtelenségnek tűnő tervet Gyurcsányék lépésről lépésre valósították meg: a Facebookon megalakult Dobrev Klára Szimpatizánsainak Csoportja, amelynek már kezdetben is irreálisan magas, tízezer fölötti követője volt. Idővel egyre rendszeresebbé vált, hogy Dobrev politikai rendezvényeken jelent meg, illetve lakossági fórumokat is tartott, a 2019-es EP-választáson pedig immár hivatásos politikusként vezette a DK listáját, és a párt sikeres szereplése után nem csupán képviselő lett, hanem az EP egyik alelnökévé is megválasztották. Gyurcsány Ferenc feleségének ambícióit erősíti meg minapi Facebook-bejegyzése is, amelyben egyenesen a gonosszal azonosította Orbán Viktort.

PestiSracok facebook image

– írta Dobrev Klára.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.