Pesti Srácok

Mike Pence alelnök elmegy Joe Biden beiktatására

null

Mike Pence amerikai alelnök részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén – adta hírül szombaton éjjel a Reuters hírügynökség az amerikai kormányzat egy magasrangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva.

Donald Trump leköszönő elnök ugyanakkor bojkottálja a január 20-án tartandó ceremóniát. Távolmaradási szándékát pénteken tudatta. Bojkottjával másfél évszázados hagyományt szakít meg. Biden mindazonáltal örömmel fogadta, hogy Trump nem lesz ott a beiktatásán; mint mondta, "ez egyike azon kevés dolgoknak", amelyekben egyetért Trumppal. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián. A ma is élő volt amerikai elnökök közül Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi az ünnepségen, mindhárman feleségeikkel együtt jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves – demokrata párti – Jimmy Carter ugyan nem lesz jelen, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Fazry Ismail

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.