Pesti Srácok

Nacsa Lőrinc: 2018-ban itthon is rendőröknek kellett megvédeniük a Parlamentet az erőszakos baloldaltól

null

Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő szombati nyilatkozatában a szerdai washingtoni eseményeket vetette össze a 2018-ban a Parlamentnél történtekkel. Mint mondta: itthon is rendőröknek kellett megvédeniük a Parlamentet 2018-ban az erőszakos baloldaltól.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke közölte: az elmúlt napokban megdöbbentő felvételek érkeztek az Egyesült Államokból, ahol tüntetők foglalták el a Capitoliumot. Megfogalmazása szerint a képsorokat látva eszünkbe juthatnak olyan közelmúltbéli haza események, amelyek egytől egyig az erőszakos baloldalhoz kötődnek. Mint mondta, a baloldal randalírozott a palamentben és azon kívül is. A kormánypárti politikus példaként idézte fel, hogy két éve agresszív módon próbálták meg ellehetetleníteni az Országgyűlés munkáját.

– sorolta a Munka Törvénykönyve 2018-as módosításának megszavazása előtti eseményeket. Nacsa Lőrinc hozzátette: a baloldal ugyanígy viselkedett a Parlamenten kívül is. Rongáltak, összecsapásokat provokáltak a rendőrökkel (...), Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig füstgránátot is dobott" az egyenruhásokra mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, példaként említve, hogy Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője azt ígérte: hatalomra jutásuk esetén földönfutóvá teszi a Nemzeti Színház vezetőit. Nacsa Lőrinc álláspontja szerint világszerte látható, hogy a baloldal az erőszak eszközéhez nyúl, az erőszakos megmozdulások mögött pedig legtöbbször Soros György támogatottjai állnak.

– jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.