Pesti Srácok

Szijjártó: 2021-ben is megvédjük a magyar érdekeket

Szijjártó: 2021-ben is megvédjük a magyar érdekeket

Szijjártó Péter hétfői közleményében azt mondta, 2020 egészen biztosan szerepelni fog minden történelemkönyvben a koronavírus-járvány és hatásai miatt, de ugyanez az idei évre is igaz lesz, ugyanis folytatódik a küzdelem a pandémia ellen. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy a kormány 2021-ben is megvédi a magyar érdekeket.

Ezen harc során a kormány idén is megvédi majd a magyar nemzeti érdekeket, és semmilyen nyomásgyakorlásnak nem fog engedni – hangoztatta. A miniszter úgy fogalmazott, hogy továbbra is két lábon állunk az oltóanyag-beszerzés ügyében.

– mondta. Hozzáfűzte: ha valahol a világon biztonságos oltóanyagot kísérleteznek ki, a kormány mindent megtesz azért, hogy az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon. Továbbra is megvédjük magunkat mind a déli határon, mind pedig Brüsszelben az illegális migrációval szemben – jelentette ki Szijjártó Péter. Úgy vélekedett: egészen biztos, hogy a világjárvány mellett az illegális bevándorlás lesz a másik leglényegesebb kihívás idén. Brüsszel migrációbarát politikája folytatódik, ennek nyomán újabb migrációs nyomásra kell felkészülni. A migrációs folyamatok sajnos már nemcsak kulturális és biztonsági kockázatot jelentenek majd, hanem járványügyit is – mondta. Ezért a kormány idén is mindent megtesz az illegális bevándorlás ellen. Megvédi a déli határt, valamint az álláspontját Brüsszelben: Magyarországra továbbra sem léphet be egyetlen migráns sem. A kabinet továbbra is mindent megtesz a magyar munkahelyek védelméért – közölte.

PestiSracok facebook image

– közölte a tárcavezető. Hiszen pontosan tudjuk, hogy a magyar gazdaság exportorientált: annál jobban teljesít, minél többet tudnak exportálni a magyar cégek. Ahhoz azonban, hogy a gazdaság jól teljesítsen, arra van szükség, hogy az emberek dolgozzanak, ehhez pedig meg kell védeni az egészségüket és a munkájukat – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.