Pesti Srácok

Újabb kétmilliárdos eszközbeszerzéssel segíti a kormány a védekezést

Újabb kétmilliárdos eszközbeszerzéssel segíti a kormány a védekezést

A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós közölte, ebből az összegből hétszázharmincöt orvostechnológiai eszközt – köztük kilenc fertőtlenítő mobilrobotot – és berendezést kapott tizenhét intézmény.

Az eszközlistát a koronavírus-járvánnyal összefüggő rendkívüli igényeknek megfelelően állították össze, és kiemelt szempont volt, hogy a szükséges eszközök, berendezések szállítása és beüzemelése azonnal megtörténjen. A miniszter elmondta, beszereztek tizenkét digitális mobil röntgent, százötven kórházi ágyat, két szülőágyat, tizenkét inkubátort, infúziós állványokat, fertőtlenítő és sterilizáló eszközöket, valamint számos kórtermi berendezési tárgyat. Vásároltak kilenc mobil fertőtlenítő robotot is, amelyek a legnagyobb hatékonysággal, fertőtlenítőszer használata nélkül, UV-fény kibocsátásával pusztítják el az összes ismert vírust, baktériumot és minden egyéb kórokozót, ideértve a koronavírust is. A robot teljesen automatizált, emberi beavatkozás nélkül működik, szenzorai segítségével érzékeli és kikerüli az útjába kerülő akadályokat, miközben koncentrált UV-C fény kibocsátásával fertőtleníti a kiválasztott területet. Ezekből a robotokból most kilencet vásároltak, egy robot ára harmincnyolcmillió forint. Kásler Miklós felidézte: 2017-ben indult el a főváros és Pest megye legjelentősebb egészségügyi fejlesztéseként az Egészséges Budapest Program (EBP). Ennek keretében az intézményrendszer megújítására és az infrastrukturális fejlesztések megvalósítására hazai forrásból 2026-ig hétszázmilliárd forint jut. A miniszter kiemelte, hogy a járvány elleni védekezés eddig megtett intézkedései mellett sem állt le az EBP, a fejlesztések folyamatosak: ennek egyik újabb állomása a most bejelentett orvosieszköz-beszerzés.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.